Kevesebb a vendég a dráguló szállodákban

Az első félévben átlagosan 10 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma, a vendégéjszakák száma is hasonló mértékben maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kevesebb a vendég, a szobaárak viszont a gazdasági helyzet miatt emelkedtek.

Január és július között a szálláshelyek árbevétele folyó áron 10 százalékkal mérséklődött. A kereskedelmi vendéglátóhelyek 2009 első félévében 263 milliárd forint bruttó árbevételt értek el: ebből 12 százalék a kereskedelmi szálláshelyen üzemeltetett üzletekből származott.

Júliusban, akár az első hat hónap mindegyikében, szintén alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban - közölte a KSH. A kereskedelmi szálláshelyeken az év első hat hónapjában a külföldi és a belföldi vendégek száma 14 százalékkal, illetve 9 százalékkal maradt el az előző évi értéktől, míg a vendégéjszakák száma 12 százalékkal, valamint 9 százalékkal csökkent. Az első félévben a szálláshelyek árbevétele 100 milliárd forint volt, ez 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Januártól júliusig 1,718 millió külföldi vendég 4,962 millió vendégéjszakát töltött el nálunk, a 2,186 millió belföldi vendég pedig 5,233 millió belföldivendég-éjszakát. Az év első hét hónapjában a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 41 százalékos volt. A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma az első hét hónap során 11, illetve 15 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, de a vendégforgalom visszaesése valamennyi turisztikai régiót érintette. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíj bevétele 72 milliárd forint volt, ez 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A KSH adatai alapján a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 273 forint, tavaly ugyanez az érték 14.932 forint volt. Összességében a szállodások bruttó árbevétele jelentősen csökkent az első félévben, 6 százalékkal kevesebb szobát vettek ki, mint tavaly, a szálláshely-szolgáltatás általános forgalmi adója pedig 20 százalékról 18 százalékra csökkent. A válság, a forintárfolyam gyengülése és a díjak csökkenése pedig a szobaárak emelkedését eredményezte, mely nettó 9,6 százalékkal magasabb a tavalyihoz képesest.

Idén nyáron összesen 2830 szálláshely állt a vendégek rendelkezésére: 856 szálloda 51 ezer szobával, 1085 panzió 14 ezer szobával. Az egyéb szálláshelyek száma, turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping, 889 volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK