Filléres Vancouver - fapadosan a téli olimpiára

Vágólapra másolva!
A kanadai Vancouver a téli olimpia lázában ég, és egyesek szerint ez itt-ott meg is látszik az árakon. A szemfüles turisták azonban hamar megtalálják az olcsó és színvonalas helyeket. Szórakoztató és kulturális programok, evés és ivás egyetlen nap leforgása alatt az egyik legszebb nyugati parti városban alig 25 dollárból.
Vágólapra másolva!

Nem kell bankot robbantania a turistáknak, ha a néhány napra Vancouverbe látogatnak-állítják az utazók, akik főleg az alaszkai körutakba illesztik bele a nyugati part egyik legszebb városát. Sokan látogatják végig a többi partmenti híres nagyvárossal, így Seattle-vel Victoriával és San Fransiscóval együtt, de a közelgő 2010-es Téli Olimpiai Játékokra is sokan terveznek hosszabb-rövidebb kiruccanást.

Forrás: [origo]

Szállás az olimpia alatt

A városlátogatás egyik legköltségesebb pontja a szállás. Ez persze nem fér bele a 25 dolláros napi keretünkbe, de jutányos áron is megoldható most, és az olimpia alatt is.

Vancouverben a téli olimpia idejére több százezer engedélyt állítottak ki a ház és lakástulajdonosok számára, akik kizárólag a játékok alatt enyhítenének a városba érkező sok ezer turista óriási szállásigényén.

Forrás: [origo]

A városvezetés kihasználná az óceánjárókat is, amelyek fedélzetén több ezer vendéget tudnak elszállásolni, színvonalas körülmények között. A cruiselinerek a kikötőben ringatóznak, és szállodaként üzemelnek majd.

A legolcsóbb szálláshelyeknek azonban a partmenti fövenyen kialakított lakókocsi parkok (RV Sites) bizonyulnak. Mivel Vancouvert a Kuro-Shio áramlásnak köszönhetően a természet igen enyhe, 10 fok körüli telekkel áldott meg, a lakókocsizóknak nem kell minden erejükkel a fűtésre koncentrálniuk. Egy jól felszerelt főzőfülkés lakóbusz éjszakánként 95 dollárba kerül. Érdemes észben tartani, hogy egy ilyen lakóbuszban minimum négyen elférnek. A városban a legolcsóbb B&B helyek is körülbelül ilyen árban vannak.

Forrás: [origo]

A Vancouver környéki településeken (Tofino, Whistler, Richmond) egész nyaralókat is bérelhetünk. A költségeket 10, de akár 12 felé is oszthatjuk.

Egy nap 25 dollár azaz 5000 forint alatt

Reggelivel indul a nap, ami egy turista számára nem feltétlen ugyanazt jelenti, mint a legtöbb helyinek. Az utazók szeretik a bőséges reggelit, aminek egyébként igenis van hagyománya a világnak ezen a részén is.

A Teresa's Café a Denman utca 1005. szám alatt annyiért szervíroz egy jó adag reggelit, mint amennyiért sok helyütt egy macchiatót sem kapunk. Vancouver nyugati végében található étkezdében a "tojás-bacon-pirítós- kávé" reggeli menü 3,41 dollár. Néhány kapualjjal arrébb a Grove nevű helyen hasonló árakkal találkozhatunk.

Forrás: [origo]

Ugyanezen a Denman utcán nyugat felé haladva körülbelül 15 perces sétával elérhető a híres Stanley Park. Ez az egyik legnépszerűbb pihenő park, ahol erősen korlátozzák az autós forgalmat. Két dollárba kerül a parkot bemutató túra, amelyet egy turistabusszá alakított környezetbarát trolival járnak végig a vendégek. A 400 hektáros ősfás parkban 15 megállója van a buszjáratnak. Mindenki ott száll le és fel, ahol akar. Sziklaszirtek, hatalmas indián totemoszlopok, kisebb nagyobb tavak, fantázia kertek, és pihenő rétek kápráztatják el az utazókat. A kétdolláros, közel egy órás trolimenetet nem érdemes kihagyni. A járatok 12 percenként indulnak és buszonként két mozgássérültet is tudnak szállítani.

Vancouver legmagasabb épületében Shangri-La-ban található nemcsak a város egyik legdrágább szállodája, de egyben a város egyik legérdekesebb szabadtéri galériája. A Vancouver Art Gallery Offsite egy vadonatúj létesítmény, ahol a művészek főleg a modern nagyvárosi örömök és a soknemzetiségű Vancouver szépségeit mutatják be munkáikon keresztül az érdeklődőknek. Érdeklődők pedig vannak, hiszen a tárlat ingyenes. A szabadtéri kiállítás a West Georgia és Thurlow utca felől közelíthető meg. A program különleges környezetben igényes szórakozást ígér.

Forrás: [origo]

Vancouver és egész Kanada történelme szorosan kötődik az őslakos indiánokhoz. A chippavák, csimisanok, ksanok, haidák és tinglitek ősi kultúrájának legszebb darabjai és a leszármazottak művészeti alkotásai a Bill Reid Gallery-ben csodálhatók meg. Aki mindenképpen tartani akarja magát a napi 25 dolláros limithez, annak a galéria halljában található hatalmas és egyben megejtően szép 35 méteres faragott haida szobrot ajánljuk, mint látványosságot. Itt akár fél óráig is bámulják az érdeklődők a hatalmas alkotást. A belépő egyébként 10 dollár és lehet, hogy nem érdemes sajnálni rá ezt a csekély összeget.

A galériával szemben a Christ Church Cathedralban nemcsak miséket celebrálnak, hanem kiállításokat oktató programokat és lelki gyakorlatokat is szerveznek. A legérdekesebb program, ami miatt a turisták is szívesen betérnek, az a katedrális két tucat, gyönyörűen festett üvegablaka. Kis kézikönyvvel a kezükben az utazók kísérő nélkül, egyedül is felfedezhetik ezeket a páratlan szépségű alkotásokat, ráadásul ingyen. A Burrard utca felöli bejáratnál az óramutató járásával megegyező irányban mintegy 30 festett üvegablak mentén sétálhatnak körbe a vendégek. A részletes leírásokkal a könyv szinte kézen fogva vezeti a turistákat. Érkezéskor érdeklődjünk az egyéni tárlatnézések felől.

A városban rengeteg internet kávézót találunk, ahol igen jutányos áron lehet internetezni, de a 25 dolláros napi limitet szem előtt tartva nem lehetetlen, hogy napközben akár egy fillér nélkül is használjuk a netet. Ha nem akarjuk cipelni a notebookot egész nap és nem akarunk wifi-vel bajlódni, a Pacific Centre Apple Store-ban (West Georgia utca 701.) például ingyen megnézhetjük az e-mail-jeinket.

Forrás: [origo]

Ebédre érdemes kipróbálni valami egészen unikális ételt, olyat, ami mesterien ötvözi a kanadai kultúrát a japán szokásokkal és az európai hozzávalókkal. JapaDog hotdogos menüjét (4,75 dollár) kérhetjük virsli helyett kolbásszal, azok közül is fehér bajorkolbásszal, csípőskolbásszal, lengyelkolbásszal, pulykakolbásszal vega-kolbásszal, teriyaki szósszal, búzacsírával, vagy japán majonézzel. A hely igen népszerű, az adagok nagyok és gyakran ünnepelt sztárok beállnak, hogy kivárják a sorukat. A vendégek "domo arigato"-val (nagyon köszönöm) búcsúznak.

Délutáni ejtőzéshez kellemes hely a Dr. Sun Yat-Sen klasszikus kínai kert, amely a Ming dinasztia idején virágzó kínai kertkultúra világába kalauzolja a turistákat. Megismerkedhetünk a klasszikus kínai kert nélkülözhetetlen elemeivel, a homokkősziklával, a jade-zöld kerti tavakkal, fenyőkkel, ciprusokkal, bambuszokkal. A kertben akár félnapos programot is szervezhetünk annyi látnivaló, belépő pedig nincs. A kínai forradalmárról, köztársaságpárti orvos-politikusról elnevezett kertet a Carrall utca 578 szám alatt találjuk.

Repülőjegyek

A téli időszak Vancouver környékén amúgy is főszezonnak számítanak, hiszen a közelben több nagy sícentrum is található, köztük az olimpiai síszámoknak is otthont adó Whistler-hegy.

Forrás: [origo]

Az olimpiára érkező több ezer szurkolónak célszerű időben lefoglalni a repülőjegyeket, mert ahogy közeledik a játékok nyitóünnepsége, a helyek egyre drágábbak lesznek. Jelnleg átlagosan 200 ezer forint körül foglalhatunk repülőjegyeket Vancouverbe. A távolság miatt egy, vagy két átszállásra feltétlenül számítsunk, a lehetőségek közül az egyik legkedvezőbb ajánlat az Air Canada járatára szól.

Sz.K.