Iszaptenger és ókori vízmű is a világörökség része lett

Vágólapra másolva!
Az UNESCO a közelmúltban újabb 13 különleges értékkel bíró természeti szépséget és kulturális örökséget nevezett meg, amelyek mostantól az eddig ismert világörökség listát gazdagítják. Kínától Kirgizisztánon át Peruig jövőre is lesz mit megnézni.
Vágólapra másolva!

Az emberiség egyetemes értékei

A hagyományokhoz hűen a lista ismét olyan kivételes értékű tájakkal és építményekkel gazdagodott, amelyek szépségükön túl képesek bemutatni bolygónk sokszínű természetföldrajzát és sokat elárulnak az emberiség kultúrtörténetének korai szakaszából. Az ökoturisták és kulturális kíváncsiskodók bőven válogathatnak korok és kontinensek szerint is.

Az UNESCO Világörökség Bizottsága időről időre azzal a nem titkolt szándékkal bővíti a listát, hogy felhívja a figyelmet az emberiség egyetemes értékeire, illetve azok megóvására. A listaállítást követőévekben a látogatók száma általában megnő az érintett helyszíneken, ami egyben bevétel növekedést is jelent. Így az egyes látványosságok megújulhatnak, a restaurátorok még több állagmegóvó, a régészek pedig még több feltáró munkálatot végezhetnek.

Dolomitok, Olaszország

A Dolomitok az Alpok egyik hegycsoportja. A hegyvonulat helyén, a Triász idején tenger hullámzott, a Dolomitok ősei pedig a tengerben húzódó ősi korallzátonyok voltak. Lent a völgyekben ma gyors sodrású patakok folynak, amelyek itt-ott egészen kiszélesednek, és amelyek az évek során komplett tavakat alakítottak ki. Körülöttük csodaszép üdülőfalvak épültek.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Dolomitok szépsége nemcsak azért egyedülálló, mert az évmilliók során egészen különös formájú szirtek, fűrészfogak, pokoli mélységű szakadékok, hatalmas pillérek és érdekes sziklaformák alakultak ki, hanem mert a hegység többféle színben pompázik, sőt a színét is képes változtatni. A Dolomitok a kőzetanyag magnézium-tartalmának köszönhetően, - amely a különböző fényhatásokra különbözőképpen reagál - hol vöröses-barna, hol fehéres-szürke, hol kékes-lila színben tündököl. Az egyik legérdekesebb jelenség napnyugtakor tapasztalható úgynevezett Alpenglüh, amikor élénk rózsaszínbe vagy bíbor lilába burkolóznak a bércek.

Watt-tenger, Belgium

A világ legnagyobb egybefüggő árapálysíksága Belgium, Németország és Dánia partvonala mentén húzódik. Területe mintegy 10 ezer négyzetkilométer, hossza pedig 500 kilométer. A három ország kormánya összehangolt munkát folytat a védett terület megóvása érdekében, és rengeteg közös, határokon átnyúló programokat szervez a turistáknak. Ilyen például az iszapséta.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az árapálysíkság a tengerpart egy olyan része, amely az árapály tevékenységnek következtében naponta kétszer dagálykor víz alá, és naponta kétszer apálykor szárazra kerül. A Watt árapálysíkság vize az Északi tenger víztömegét gyarapítja, és élővilága igen gazdag. Hasonló természeti jelenséget találunk Normadiában és Bretagne környékén, valamint Koreában, a Sárga-tenger partvidékén.

Vutai-hegy, Kína

Zarándok turisták következő célállomása lehet a kínai Vutai, vagyis az Öt fennsík-hegy. A Shanxi-ban található szentként tisztelt hegy a buddhisták körében egyébként már évek óta fontos zarándokhely.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A fő látványosság azonban az az 53 buddhista kolostor, amelyekben ma is sok száz szerzetes éli mindennapjait. A helyiek hite szerint a Vutai-hegy a bölcsesség bodhiszattvájának (megvilágosult lényének) otthona, aki hol egyszerű szerzetes, hol pedig a hegy fölött feltűnő ötszínű felhő formájában ölt alakot. A Vutai-hegy további érdekessége, hogy itt találhatók Kína történelmének legrégebbi, vallási eredetű épületei. Ezek főleg fából készültek a Tang-dinasztia (618-907) idejében. Az egyik leghíresebb építészeti emlék, az 1937-ben Liang Sicseng és kutatócsoportja által feltárt Nancsan és a Fuguang monostor.

Stoclet Palota, Belgium

A szecesszió klasszikus példájaként emlegetett brüsszeli Stoclet Palotát az osztrák származású Joseph Hoffmann tervezte. A palotát annak ellenére felvette a bizottság a világörökség listájára, hogy az egészen a közelmúltig a nagyközönség számára nem volt látogatható, vagyis a turisták csak kívülről csodálhatták meg. Pedig az épületben pazar bútorok, és Gustav Klimt mozaik munkái is megtalálhatók. Az egyik leghíresebb Klimt alkotás az ebédlőben elhelyezett "Életfa" mozaik változata.

Az UNESCO indoklása szerint az épület "a bécsi szecesszió mesterműve és minden művészet integrálásának tökéletes példája". A palota homlokzata azonban meglehetősen semmitmondó, de a művészettörténészek szerint ez a modernizmus "előszelének" tudható be.

Ribeira Grande, Zöld-foki szigetek

1462-ben a Zöld-foki szigetekhez tartozó Santiago szigetén alapították meg az első itteni települést Ribeira Grandét. Akkoriban Európaiak, és afrikai rabszolgák éltek a szigeten, ezért a Portugáliához hasonlóan ma is igen sokszínű a lakosság.

Ribiéra Grande ma Cidade Velha (régi város) néven ismert, és a fővárostól Praia-tól 15 kilométerre található. A város egyedülálló utcaképpel, két templommal, királyi erőddel és a Pillory térrel, illetve annak 16. századi márványoszlopával valamint és 300 ezer lakossal büszkélkedhet.

Loropéni romjai, Burkina Faso

Burkina Faso (jelentése: a becsületes emberek országa) a világ negyedik legszegényebb országa, ahol Loropéni romjain kívül, alig akad látványosság. Az ország dél-nyugati csücskében található 11 ezer négyzetméter területű erőd azonban kivételes értékekkel bír.

A régészek szerint az erőd a Szaharán áthaladó aranykereskedelem múltjáról és jelentőségéről tanúskodik. A kutatások szerint ezek a masszív kőfalak legalább ezerévesek. Az aranybányászat Burkina Fasoban a 14-17. század közé eső időszakban virágzott.

Shushtari vízvezeték, Irán

Egy felettébb ötletes, és részben még ma is működő hidraulikus vízrendszer, amely I. Dareiosz perzsa király uralkodásának idejéből ( i.e. 5. század) származik. A Karun folyó vizét elterelő két csatorna közül az egyik mind a mai napig működik és Shushtar városát látja el vízzel.

A rendszer azon túl, hogy ősrégi még látványos is: malmok, alagutak, és sziklaszirtről alázúduló víztömegek, hidak, vízgyűjtőmedencék, és végül a teljes hidraulikus rendszert működtető torony, ahol még a vízszint is mérhető. Az Unesco indoklása szerint a shushtari vízgyűjtő és csatornarendszer azért kapta az elismerést, mert hűen tükrözi a mezopotámiaiak és nabateusok építési technikáit.

Szulamain-Too, a szent hegy, Kirgzisztán

A selyem-utak találkozásánál húzódó Szulamain-hegy a közép-ázsiai szent hegyek legjelentősebbike. Öt csúcsa és lankái között számos ősi - a nagyközönség elől elzárt, illetve mind a mai napig nem látogatott - kultikus hely található, köztük két 16. századi mecset, és több mint száz barlang sziklavésetekkel, amelyek embereket, állatokat ábrázolnak.

A zarándokok ösvényeken keresztül keresik fel ezeket az imahelyeket, amelyek hitük szerint jó hatással vannak a testi fájdalmakra, és a meddőségre.

A Joseon-dinasztia királyi sírjai, Korea

A Joseon-dinasztia királysírjait magába foglaló együttes 40 királysír helyszíne. A sírokat 1408 és 1966 között emelték a tisztelet és megbecsülés jeleként, illetve a királyok tetteinek dicsőítésére és lelkük védelmére. A sírhelyeket gondosan válogatták.

Az elrendezés szempontja a látvány és a biztonság volt: hátulról a hegyek nyújtanak védelmet, szemből pedig a távoli bércek látványa kápráztatja a holtakat. A turisták parkhoz hasonló rendezett sírkertekben, őrházakat, szegekkel díszített masszív kapukat, díszes sírköveket és különböző kőalkotásokat tekinthetnek meg.

Caral-Supe a szent város, Peru

Az 5 ezer éves Caral-Supe szent városa a Közép-Andok térségének úgynevezett prekeramikus periódusába vezet vissza. A Limától 180 kilométerre található egykori város a régészek szerint a civilizáció legősibb központja lehetett a kontinensen. A környéken található 18 település közül Caral a hat nagy, piramisszerű gúlaépítményeivel tűnik ki.

Jelenleg a süllyesztett, porondra emlékezetező kör alakú udvarok, illetve a különböző kőépületek maradványai látogathatók. Az egyik legérdekesebb lelet egy kipu, azaz csomóírás, az inkák által használt, különféle színű és csomózású fonalak rendszere. A kipu minden kétséget kizáróan bizonyítja az egykor itt élő társadalom fejlettségét.

Herkules torony, Spanyolország

Az 55 méter magas Herkules-tornyot még a rómaiak építették Farum Brigantium néven. Az első századtól világítótoronyként és iránypontként szolgált az északnyugat-spanyolországi La Coruna kikötőbejáratánál érkező hajók számára.

A torony egy 57 méter magas sziklaplatón épült és az eredeti talapzat mellett egy vaskori szikla faragványokból álló szobor-együttes, valamint egy muzulmán temető is található. A Herkules-torony az egyetlen megmaradt, ma is működő görög-római kori antik világítótorony, amely részben őrzi az eredeti szerkezeteteket.

Pontcysyllte vízvezeték, Egyesült Királyság

A 18 kilométer hosszú Pontcysyllte csatorna Wales észak-nyugati részén található. Thomas Telford építőmérnök mesterműve az 1800-as évek elején fémszerkezetek felhasználásával készült.

Az öntöttvas és a kovácsoltvas együttes használata a mai építészek szerint egyedülálló, egyszerre monumentális és elegáns, amely a későbbi, hasonló építmények inspiráló alkotásává vált.

La Chaux-de-Fonds és Le Locle, Svájc

A svájci Jura hegyei közt megbúvó, két egymáshoz közeli település - mivel mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen fekszik - mindig is az iparból élt. A városrendezés mindkét település esetében jól illusztrálja az órakészítésből élő kézművesek és iparosok racionális, pontosan szervezett életvitelét és gondolkodásmódját.

A települések sajátossága a hosszan elnyúló, és házsorok között felváltva elhelyezkedő lakóépületek és műhelyek egymásutánja, amelyek között sétálva a laikusok is felfedezhetik azt a történelmi folyamatot, ahogyan a két kisiparos város fokozatos átállt gyári termelésre. Karl Marx a Jura vidék órakészítő iparának munkamegosztását elemező Das Kapital című írásában már óriás iparvárosként írja le La Chaux-de-Fonds városát.