Áremelést tervez a Ryanair

Vágólapra másolva!
Áremelést tervez a Ryanair az áprilissal kezdődő üzleti évben - mondta csütörtökön egy dublini sajtókonferencián a társaság vezérigazgatója. Az áremelés 10 százalékos lehet. 
Vágólapra másolva!

Michael O'Leary, Európa vezető diszkont légitársaságának vezetője szerint a Dublinból induló járatokon 10 százalékkal emelkedhet a jegyek ára, s valószínű az áremelés Európában is. Szerinte a főbb versenytársak is áremelésre kényszerülhetnek a repülőtéri illetékek drágulása miatt.

O'Leary utalt arra, hogy a most végződő évben 20 százalékkal csökkentek az árak, amint a megelőző években is. Az emelést azzal indokolta, hogy a dublini repülőtéren többe kerülnek az illetékek, az ír kormányzat pedig utasonként 10 euró idegenforgalmi adót vetett ki tavaly, ami erősen visszahúzta az idegenforgalmat.

A Ryanair vezérigazgatója ezekre hivatkozva azt is bejelentette, hogy az áprilissal kezdődő évben 19 százalékkal csökkentik a Dublinból induló járatok számát, és 150 fős leépítést hajtanak végre.