Szállodai szakember lett a Magyar Turizmus Zrt. új elnöke

Vágólapra másolva!
Üsztöke Botondot választották az Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) elnökévé, a szállodaipari szakember korábban is volt már a nemzeti marketingszervezet elnökségének tagja - derül ki a társaság hírleveléből.
Vágólapra másolva!

Üsztöke Botond - aki főállásban saját szállodai menedzsment cégét irányítja, valamint betölti a Hotel Karos Spa vezérigazgatói posztját is - 1971-ben kezdte pályafutását a Pannoniánál, és az akkor már francia tulajdonú ACCOR vezérigazgató helyetteseként vált meg a cégtől, s kezdett saját vállalkozásba. A korábbi elnök, Niklai Ákos személyes okokra hivatkozva március 5-én mondott le a posztról azonnali hatállyal.

Niklai Ákos 2004-től töltötte be az MT Zrt. elnöki posztját, tagja az Országos Idegenforgalmi Bizottságnak, alelnöke az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetségének, tiszteletbeli elnöke a Magyar Szállodaszövetségnek, az Európai Szállodák, Éttermek, Kávéházak Szövetsége (HOTREC) vezetőségének tagja.