Adómentessé tenné az üdülési csekket a szállodaszövetség

2010.03.22. 17:24

Az adómentes üdülési csekk és az áfakulcsoknak az uniós szinthez való közelítése kellene többek közt a Magyar Szállodaszövetség szerint ahhoz, hogy az ágazat ismét magára találjon. A szállodások szerint fontos lenne még egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten és a regionális repülőterek fejlesztése.

Több pontból álló javaslatcsomagot állított össze a Magyar Szállodaszövetség arról, hogy milyen kormányzati intézkedéseket vár az ágazat fellendítése érdekében. A hazai szállodaipar jelenlegi helyzetének értékelése című összeállítást ismertető sajtótájékoztatón Erdei János, a szövetség elnöke elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a szállodai és vendéglátó áfakulcsok közelítsenek az uniós átlagához, legyen ismét adómentes az üdülési csekk, növekedjen a nemzeti marketingkeret, valamint állítsák vissza az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítésének nagyságát. A szakemberek úgy vélik, hogy az üdülési csekket, valamint az áfát érintő változtatásoknak inkább pozitív hatása lenne a központi költségvetésre.

Niklai Ákos, a szövetség ügyvezető elnökségének tagja, a Magyar Turizmus Zrt. korábbi elnöke azt mondta: a válság miatt a kormányzat olyan intézkedéseket is hozott, amelyek hátrányosan érintették a turizmust. Példaként említette a magas áfát, az üdülési csekk megadóztatását, valamint a marketing keret csökkentését. Ahhoz, hogy a turizmus kilábaljon a válságból, szükség van a javasolt intézkedésekre - mondta.

A tanulmány szerint a válság, a kereslet nagymértékű visszaesése következményeként több megkezdett hotelberuházást leállítottak, vagy a befejezést késleltetik. Ennek következményeként romlott a minőség, jelentősen csökkent az ágazatban dolgozók száma is. A budapesti szállodák ráadásul alig állták a versenyt Prágával és Béccsel szemben.

A Magyar Szállodaszövetség ezért azt szeretné elérni, hogy a hazai szállodák szobakihasználtsága a következő három évben 7-9 százalékponttal növekedjen és meghaladja az 50 százalékot. Ezzel párhuzamosan a rendelkezésre álló szállodai szobákra jutó átlagos bevétel a következő 3 évben az infláció mértékénél gyorsabban emelkedjen. Rövid távú cél az is, hogy Budapest versenyhátránya Prágával és Béccsel szemben lényegesen csökkenjen.

A dokumentum szerint a kormányzati intézkedések mellett szükség van uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásokból megvalósítandó fejlesztésekre is. Ilyen például egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy magyar nemzeti kongresszusi iroda létrehozása, kiemelt regionális repterek fejlesztése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK