Teljes csőd a dubaji mesterséges sziget

Vágólapra másolva!
Alig húszpercnyi hajóútra Dubai csillogó belvárosától egészen szürreális látvány fogadja a látogatót. A tengerből parányi, egykor szebb sorsra szánt  szigetek emelkednek ki 2-3 méter magasan, rajtuk semmi más, csak homok. A néhány éve nagy médiavisszhanggal átadott a The World nevű ingatlan-beruházásról van szó, amely a válság miatt enyhén szólva is pang.
Vágólapra másolva!

A világgazdasági válság egyik leglátványosabb vesztese Dubaj, ahol több nagy ingatlan-beruházás építése is félbeszakadt, s a meglévők fenntartása is komoly anyagi terhet jelent a befektetőknek. Az egyik leglátványosabb építmény a Föld országait formázó mesterséges szigetcsoport, a The World, ahol a magántulajdonban lévő kis szigeteken az eredeti tervek szerint milliomosok villái álltak volna.

A több mint 500 darab kisebb-nagyobb sziget kétharmadát ugyan megvásárolták, de csupán 33 földdarabon kezdődött meg valamiféle építkezés, még kevesebb azon szigetek száma, ahol be is fejeződtek a munkálatok. A beruházást végző Nakheel ingatlanfejlesztő társaság közleménye szerint jelenleg három szigeten folyik mindössze építkezés, a Németországnak megfelelőn, valamint a Hollandiát ábrázoló szigeten lakóházat, Libanon szigetén pedig egy szórakozóhelyet építenek. A már kész épületek közül az egyik Izland szigetén áll. A villaépület állítólag Mohammed bin Rashid al Maktum sejk, Dubaj uralkodójának tulajdona.

Annál is inkább elhagyatottnak látszik a The World, mivel az eredetileg a közelébe tervezett hasonló projekt, a naprendszert megjelenítő The Universe építése még csak nagyon kezdeti stádiumban van. Hasonlóan egyébként a 3,5 milliárd dolláros összértékű Dubai Waterfront nevű beruházáshoz, amely szintén félbeszakadt a válság miatt.

Forrás: AFP

A földdarabok tulajdonosai kivárnak a fejlesztésekkel. A Görögországot jelképező sziget belga tulajdonosa, Baron Jean van Gysel de Miese boutique-hotel építését tervezte, de várhatóan csak 2011-ben kezd hozzá az építkezéshez - mondta az ABC News-nak. A milliárd dolláros értékű Aquitania-projekt tulajdonosa, a Select Property is közölte, hogy kivárnak, miként reagál a többi ingatlanfejlesztő és az is előfordulhat, hogy faragnak az eredeti költségvetésen.

A látványos és nagy médiavisszhangot kapott megnyitó után a beruházó szép csendben leállította a szigetek értékesítését bizonytalan időre. A visszaesésnek ugyanakkor vannak pozitív hatásai is. Az építőanyagok iránti kereslet csökkenésével a beton és az acél ára alacsonyabb lett, ami a kivitelezőknek viszont jó.

Forrás: AFP

A Nakheel 2003-ban jelentette be ambiciózus tervét és 2006-ra már a szigetek 90 százaléka elkészült. A földdarabok anyagát a tengerfenékről fölhozott talaj és szárazföldi kövek keveréke adja. Az építkezés folyamatosan zajlott a nap 24 órájában, a munkások 300 fős váltásokban dolgoztak. A munkálatokat 2008-ban fejezték be, de például az elektromos ellátást, vagy a hulladék tárolását és elszállítását már a sziget tulajdonosainak kell megoldaniuk.

Forrás: AFP

Az átadás időpontjához képest van ugyanakkor egy másik változás is. A szigetek alakja sok helyütt megváltozott, néhány sziget pedig összekapcsolódott egymással. Legalábbis erre utalnak a NASA Earth Observatory nevű honlapján múlt hónapban közzétett fotók, amelyek erős torzulást mutatnak a Nakheel által közzétett hivatalos fotókhoz képest. A fényképek heves vitát váltottak ki és egyes vélemények szerint a szigetek lassú pusztulásra vannak ítélve, mivel az üresen álló földdarabokat a tengervíz elmossa. A Nakheel a múlt hónapban cáfolta ezeket a vádakat. A társaság szóvivője szerint az szigetek egy részét szándékosan egyesítették, hogy nagyobb terület álljon rendelkezésre bizonyos építkezésekhez, a néhány esetben megfigyelhető alakváltozás pedig a tulajdonosok kérése volt.

Maguk a tulajdonosok is kételkednek abban, hogy a szigetek megőrzik eredeti alakjukat. A Görögországot tulajdonló belga üzletember azt tervezi, hogy védőgáttal veszi körbe szigetét, hogy így óvja meg az erodálódástól. Mindezek ellenére a tulajdonosok többsége úgy véli, hogy jó vásárt csinált. A The World jellegénél fogva sem lehet majd túlzsúfolt, ellentétben a Nakheel másik nagy beruházásával, a Palm-mal, ahol villák és szórakoztató egységek tömegét építették és már most zsúfolt. Ha a The World szigetei közül csak tíz százalékot építenek be, akkor sikertörténet lesz, ha mindet, akkor bukás - vélik a tulajdonosok.