Fűbarát szálloda nyílt Los Angelesben

Vágólapra másolva!
Megnyílt Los Angelesben az Egyesült Államok első olyan szállodája, ahol a vendégek háborítatlanul hódolhatnak a marihuánás cigaretták élvezetének. A kaliforniai nagyváros koreai negyedének szívében álló, 1920-as években épült Normandia hotel mostanáig átlagos szállodaként működött, de kedd estétől szélesre tárja kapuját a "füvező" vendégek előtt.
Vágólapra másolva!

Teljesen ésszerű lépés volt. Ez egy nagyváros. Szükség volt egy ilyen helyre, nekem pedig változtatásra volt szükségem" - magyarázta a Los Angeles Times című újságnak Dennis Peron, a projekt elindítója, aki régóta szószólója a marihuána gyógyászati célú fogyasztásának, amely Kaliforniában már engedélyezett.

Két éjszaka 420 dollárba (körülbelül 82 500 forintba) kerül a marihuánát füstölőknek, de ezért a pénzért "nem kell törölközőt tenni az ajtó alá, hogy a füst ne szökjön ki" a szobából. És a szomszédokat sem fogja zavarni a dolog - ígéri Peron.

Arról nem beszélt, hogy a füvet a szálloda biztosítja-e vagy a vendégeknek kell hozniuk saját - igaz, "gyógyászati célra" szolgáló - készletüket, miként a törvény előírja.

Felejtsétek el Amszterdamot! Találkozzunk a Hatodik utca és a Normandia utca kereszteződésénél! Nem lesz szükséged sem útlevélre, sem repülőjegyre, hogy eljöjj a Normandiába. Minden út a Normandiába vezet. Metrón, busszal, taxival - a világ kellős közepén vagyunk!" - ismerteti Richard Eastman, a szálloda reklámfelelőse a hotel mottóját.

Forrás: [origo]

Novemberben Kalifornia lakossága népszavazáson dönt arról a törvénytervezetről, amely élvezeti céllal is engedélyezné a marihuána fogyasztását. Támogatói azzal érvelnek, hogy a kábítószer legalizálásával az óriási költségvetési hiánnyal küzdő szövetségi állam több adóbevételhez jutna.