A hotelek a fapadosok extradíjait másolnák

Vágólapra másolva!
Ma már semmi meglepő sincs abban, ha a légitársaságok - különös tekintettel a fapadosokra - hétről hétre újabb extra díjakat és illetékeket találnak ki az utasok bosszúságára. Ne lepődjünk meg, ha hamarosan a szállodák is átveszik ezt a rossz szokást.
Vágólapra másolva!

Elsőbbségi beszállás, kézi poggyász, túlsúly, nagyobb lábtér. Ezek csak a legismertebb külön fizetendő díjak, amelyekkel egy repülőjegy foglalásakor szembesülünk és alighanem valószínűsíthető, hogy a légitársaságok már újabbak bevezetésére is készülnek. Ennek egyszerű oka van, ugyanis a ilyen tételekből származó összegek a teljes bevétel akár 20-30 százalékát is elérhetik egy légitársaság működésében. Egy amerikai tanulmány szerint hasonló megfontolásból a szállodák is pluszdíjak bevezetésén fáradoznak, vagy a jelenleg is meglévő díjakat emelik jelentősen. Eszerint többe kerül majd, ha idő előtt kívánunk távozni a szállodából, vagy megőrzésre a recepción hagyjuk a csomagokat.

Björn Hanson, a New York-i egyetem professzora által készített kutatás szerint az elmúlt évben az amerikai szállodák 1,55 milliárd dolláros bevételre tettek szert a különböző felárakból és extra díjakból, ami a gazdasági válság miatt elmarad a korábbi évektől, de 2010-re a becslések szerint az összeg eléri az 1,7 milliárd forintot. A növekedés nem csak az új díjaknak köszönhető, hanem a 3-4 százalékos becsült forgalomnövekedésnek is.

Forrás: AFP

A szállodai extra-díjak természetesen nem új dolgok, a nagyobb láncok már a 90-es évek végén bevezettek közülük néhányat főleg a magasabb kategóriájú szállodákban. Ilyenek voltak például a szaunák, a medencék, vagy a teniszpályák használatáért szedett díjak.

A tanulmány szerint az amerikai szállodákban átlagosan 10-20 dollárt kell fizetni egy napi internet-használatért, a szobaszerviz 2,50 és 6 dollár közötti összegbe kerül, a minibárban lévő italok árai 2,95 dollárnál kezdődnek. A tartózkodás lerövidítése, vagy a foglalás indokolatlan törlése általában egy éjszaka árába kerül. A csomagok megőrzéséért darabonként 1 dollárt kell fizetni az Egyesült Államokban.

Hanson szerint az ezekhez hasonló díjak mára elfogadottá váltak a turisták körében akár a légitársaságokról, akár a szállodákról van szó. S ahogy egyre speciálisabb igények szerint utaznak az emberek, újabb és újabb díjak bevezetése várható.

Forrás: [origo]

A The New York Times által megkérdezett turisztikai szakértők vitatják ezt, mivel szerintük a szállodai forgalom nagy részét az üzleti utazók teszik ki, s a legújabb trend szerint a cégek egyre kevésbé hűek egy adott márkához, egyre inkább az ár alapján választanak. Ezt felismerve a szállodaláncok is kétszer meggondolják, hogy milyen extra díjakat sóznak a vendégeik nyakába.

A szállodáknak ugyanakkor erősen korlátozottak a lehetőségeik a szobaárak emelésére, ezért kényszerűség, hogy plusz bevételt generáljanak valahogy. Az árak a legtöbb helyen a válság miatt amúgy is nyomottak. A tanulmány készítői szerint a viszonylag alacsonyan tartott szobaárakkal, kiegészítve az extra-díjakkal a szállodák hasonló eredményeket érhetnek el, mint a fapados légitársaságok. A megkérdezett szállodaláncok nem kommentálták a feltételezést, de a nagy amerikai utazásszervezők egyetértettek abban, hogy a szállodai pluszdíjak a fapadosokhoz hasonló fantáziával gyarapodnak majd 2010-ben.