Ezer eurós büntetés egy hamis Louis Vutton táska miatt

Vágólapra másolva!
Ezer euróra - mintegy 288 ezer forintnyi összegre - büntetett az olasz rendőrség egy osztrák turistát a jesolói strandon, mert hamisított Louis Vuitton-táskát vásárolt egy illegálisan kereskedő afrikai árustól.
Vágólapra másolva!

Idén nyáron ez volt az első eset, hogy büntetést szabtak ki a szabály megsértéséért. A lesben álló rendőrök először megvárták, amíg a nő nyélbe üti az üzletet a szenegáli árussal, és kifizet neki hét eurót a táskáért, majd közbeléptek. A 65 éves osztrák turista azzal védekezett, nem tudta, hogy jogszabályba ütközik, ha hamisított terméket vásárol.

A Corriere della Sera című olasz napilap cikke szerint a nő "dührohamot" kapott, amikor közölték vele, hogy büntetést kell fizetnie. A turisták azt hiszik, szívességet tesznek ezeknek az árusoknak. Valójában azonban csak azokat a bűnszervezeteket támogatják, amelyek ezeket az embereket kizsákmányolják" - kommentálta az esetet Jesolo város biztonsági kérdésekben illetékes képviselője. Hozzátette, hogy egész nyáron továbbra is nulla tolerancia lesz érvényben az illegális kereskedelemmel szemben.