Vágólapra másolva!
A GfK és a Wall Street Journal Europe közösen mérte fel 16 európai ország lakosságának 2010-es szezonra vonatkozó utazási szokásait. A világméretű utazási kedv idén alábbhagy, főleg azért, mert a válaszadók nagy része saját országában, vagy sehol nem vakációzik. Az európaiak 40 százaléka, a magyarok több mint fele mond le idén a nyaralásról.
Vágólapra másolva!

A GfK Association és a Wall Street Journal Europe legfrissebb "Nyaralás" című közös felmérésében 15 európai ország és az Egyesült Államok lakosságának utazási szokásait vizsgálta. A kérdéseket valamivel több, mint 16 ezer személynek tették föl, és többek között arra keresték a választ, hogy az emberek terveznek-e idén nyaralást, amennyiben igen, mennyi időre fognak elutazni, várhatóan mennyit költenek majd, és mivel foglalatoskodnak a legszívesebben a vakáció ideje alatt. A svédek viszik a pálmát a legtöbb kategóriában, de az utazások hosszát és nyaralásra szánt összegek tekintetében viszont Hollandia az abszolút győztes. Meglepően jók a csehek mutatói is. A régióban mindenféleképpen ők képviselik a legéletképesebb piacot.

Idén a svédek utaznak mindenki helyett, de német nyugdíjasból is lesz a bőven

A 16 ezer megkérdezettnek csaknem 40 százaléka nem tervez utazást az idén. Míg Kelet-Európában a lakosság 61 százaléka tervei szerint nem megy nyaralni, addig a nyugat-európaiaknak mindösszesen 37 százaléka marad otthon. A magyarok több mint fele mond le idén a nyaralásról, ezzel a régióban a lengyelek és csehek is többet utaznak nálunk. Utánunk a bolgárok (70 százalék) és a románok utaznak a legkevesebbet, nekik mintegy 72 százalékuk tölti otthon szabadságát. A leglelkesebb utazók a svédek, 87 százalékuk tervez valamilyen utazást, őket a hollandok (85 százalék) és a belgák (77 százalék) követik.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Valamennyi országban elsősorban a fiatalok utaznak szívesen. Németország az egyetlen olyan ország, ahol nincs különbség az idősebbek és a fiatalok között, náluk minden korosztály vakációzik az idén.

500 és 2000 eurós zsebpénz: eltérő a költési hajlandóság

A válaszadók több mint harmada legfeljebb 1000 eurót tervez elkölteni személyenként a 2010-es nyaralására, 21 százalékuk pedig legfeljebb 500 eurós kiadással számol. Körülbelül 10 százalékuk 1000 és 2000 euró között fog költeni.

Forrás: iStockphoto.com
Forrás: iStockphoto.com

Svédek költési hajlandósága duplája az európai átlagnak. 27 százalékuk vallotta azt, hogy 1000 és 2000 euró közötti összeget tervez elkölteni nyaralás során. A hollandoknál és a belgáknál is csak 7 százalékal kevesebb, vagyis 20 százalék az, aki 1000 és 2000 euró között is kész költeni. Az országok átlagát tekintve a nyaralóknak mindösszesen 9 százaléka fordít 2000 eurónál többet a nyaralására.

A kutatásból kiderül továbbá, hogy messze nem az amerikaiak költik a legtöbbet, hiszen az ő esetükben a megkérdezettek 18 százalék mondta azt, hogy nyugodtan áldozna ennyit.

Az öthetes szabi sem ritka

A megkérdezettek valamivel kevesebb, mint 30 százaléka két hétre megy nyaralni minden évben, közel ugyanennyien csak egy hétre. Minden ötödik megkérdezett évente 3 vagy 4 hétre utazik el. A hollandok 17 százaléka megy el öthetes, vagy annál hosszabb nyaralásra. A németeknek 20 százalékuk három vagy négy hétre, de csak 3 százalékuk indul 5 hetesnél hosszabb vakációra.

Hazai tájak, hazai ízek: belföld a sztár

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az úti célokat illetően meglepő eredményt hozott a felmérés. Kiderült, hogy valamennyi országban van létjogosultsága a belföldi utaknak. A megkérdezettek kétharmada ugyanis általában jobban szeret saját országában üdülni. Nyugat-Európa esetében ez közel 50 százalék. A kontinensen különösen a déliek szeretnek saját országukon belül maradni: a portugálok majdnem 70 százaléka, közel ugyanennyi spanyol és olasz, a franciáknak pedig 60 százaléka tölti szabadságát belföldön. A legtöbb amerikai (80 százalék) szintén nem utazik külföldre, Németországban az emberek 37 százaléka nyaral saját országában, és csak 30 százalékuk utazik olyan dél-európai országokba, mint pl. Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Alig egy tizedük látogat el Közép-Kelet-Európába és csak 2 százalék repül Ázsiába vagy Afrikába.

Az európaiak a semmittevést, az amerikaiak az aktív pihenés választják

Arra a kérdésre, hogy mivel töltik el szívesen az idejüket nyaralás alatt, a megkérdezettek legfeljebb két tevékenységet neveztek meg. A válaszadók 37 százaléka azt válaszolta, hogy könyvet olvas, vagy egyszerűen csak kikapcsolódik, esetleg valamit játszik. Az európaiak több mint fele (58 százalék) egyszerűen a pihenést részesíti előnyben. Ezzel szemben az amerikaiaknak csak 10 százaléka választja az édes semmittevést. Többségük inkább meglátogatja barátait és rokonaikat (25 százalék), sportol (16 százalék), vagy bárokban, klubokban és diszkókban (15 százalék) szórakozik nyaralás közben.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A helyzet azért nem olyan "súlyos" itt Európában sem: a kultúrák felfedezése, a városnézés és a helyi sajátosságok - főleg a belgák körében- még mindig népszerű tevékenységek. A sporttal legszívesebben a törökök és a csehek töltik az idejüket. A külföldi konyhaművészet felfedezését a megkérdezettek 13 százaléka, a németeknek pedig ennél valamivel több, 19 százaléka kedveli.

Sz. K.