Látogatható lesz az igazi Montecristo szigete

Vágólapra másolva!
Negyven éven át védett állatok és növények bölcsője volt a toszkán partok közelében levő Montecristo szigete, ahova kizárólag engedéllyel lehetett belépni: a természetvédelmi terület most megnyitja kapuit, a tervek szerint fejenként 50 eurós belépődíjat kérve a látogatóktól.
Vágólapra másolva!

Még a kalandregényét erről a szigetről elnevező idősebb Alexandre Dumas sem járt soha Montecristón. Amikor a XIX. század közepén megírta könyvét (Monte Cristo grófja), a Toszkána partjaival szemközti sziget lakatlan volt. Az olasz egységesítést követően, 1878-tól börtönként működött, később pedig III. Viktor Emánuel király vadászbirtoka lett.

A szigetet 1971-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A külvilágtól elzárt sziget nem szerepel a hajózási útvonalakon, partjainál tilos kikötni, nem engedélyezett a halászat és a fürdés sem. A gránitsziklák alkotta, 1039 hektáros szigetet az Európai Unió biogenetikai rezervátumnak nyilvánította, ahol fennmaradtak másutt már kihalt ősi állat- és növényfajok. A sziget természetes illatlaboratóriumként is ismert.

Forrás: Wikimedia Commons

A gazdasági válság azonban Montecristót sem kerülte el. A környezetvédelmi tárca több mint hárommillió euró támogatástól fosztotta meg Toszkánát. Ahhoz, hogy a sziget védettségét fenntartsuk, pénz kell, ebben pedig a látogatók segíthetnek - ismertette a megoldást a Montecristo természetvédelmi övezetéért felelős geológus, Mario Tozzi.

Montecristón jelenleg egyetlen szigetőr él a családjával. Eddig mindenki másnak engedélyt kellett kérnie a belépésre, és a várakozási idő akár három évig is eltarthatott. Tozzi elképzelése szerint évente ezer főt engednének a szigetre fejenként 50 eurós belépődíjjal. Továbbra sem fürödhetnek meg az azúrkék vízben, de vezetővel felkereshetik a sziget etruszk és római kori leleteit és San Mamiliano egykori kolostorának romjait.

Forrás: AFP

Nem messze innen, a szintén a toszkánai szigetcsoporthoz tartozó Pianosán, amely korábban az elítélt maffiózók börtöne volt, naponta 250 ember szállhat ki fejenként hat euróért. A még ingyenes Gorgonára való belépéshez továbbra is minisztériumi felhatalmazás kell.

Felmerült, hogy a Dolomitok csúcsaira való feljutásért is pénzt kérnek, és lehet, hogy a látogatóknak hamarosan fizetniük kell azért is, ha a Mel Gibson A Passió című filmjéből ismert Matera sziklavárosát akarják megcsodálni.