A tervezettnél 8-10 százalékkal kevesebb utasra, de a jelentősen felfutott teherforgalom miatt mégis kisebb veszteségre számít az idén a sármelléki repülőtér üzemeltetője. A Fly Balatonra jövőre már 80-100 ezer utast várnak. Az üzemeltető 1 milliárd forintos hitelt vett fel üzemeltetésre, fejlesztésre és ingatlanvásárlásra.

Az év elején készült terveik szerint idén 25-30 ezer utas fogadására és indítására számítottak a FlyBalaton repülőtéren. A balatoni térségben és Hévíz környékén tapasztalt 10-15 százalékos vendégszám-csökkenés azonban a reptér forgalmi adataiban is tükröződni látszik - mondta Elkán Péter, a sármelléki Fly Balaton repülőteret üzemeltető SCD-csoport kommunikációs igazgatója.

Az üzemeltető becslései szerint várhatóan 25-27 ezer utas veszi igénybe ebben az évben a sármelléki leszállóhelyet. Mindezen túl mintegy 1500 kisrepülőgép fogadásával is számolnak, és a vártnál jelentősebb légi teherforgalomnak köszönhetően a tavalyinál kedvezőbb mérlegre számítanak.

Az SCD az idei évre korábban mintegy félmilliárd forintos vesztességgel kalkulált, de Elkán Péter szerint már most látszik, hogy ennél kevesebb lesz. A becsült adatokkal azonban majd csak a nyári szezon végén rendelkeznek. Szintén kora ősszel válik véglegessé a jövő évi menetrend - a légitársaságokkal a tárgyalások előrehaladottak -, amitől már 80-100 ezer utast várnak Sármellékre.

Arra a felvetésre, hogy a FlyBalaton honlapja napok óta elérhetetlen, a kommunikációs vezető azt mondta: műszaki hiba az oka. Nemrég szolgáltatóváltás történt, a honlap áthelyezése azonban nem várt műszaki gondokat okozott. Ígérete szerint néhány napon belül ismét elérhető lesz a repülőtér internetes oldala.

Elkán Péter ugyanakkor nem kívánta kommentálni, csupán megerősítette a HVG legfrissebb számának értesülését, miszerint egymilliárd forintos hitelszerződést kötött a FlyBalatont működtető - az SCD-csoporthoz tartozó - FB Airport Kft. a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB). A lap közlése szerint az MFB 673 millió forint beruházási és 371 millió forint forgóeszközhitelt nyújt a tulajdonos, a 100 millió forint jegyzett tőkéjű, luxemburgi bejegyzésű FlyBalaton Investment S. A. számára. A kölcsön biztosításaként az MFB 1,6 milliárd forintos jelzálogot alapított. A hitel üzemeltetésre, ingatlanvásárlásra és fejlesztésre használható fel.