Tovább hízna a British Airways-Iberia páros

Vágólapra másolva!
További felvásárlásokat és fúziókat tervez a British Airways és az Iberia, miután lezárták a maguk fúziós ügyletét, azzal a szándékkal, hogy létrehozzák a világ legnagyobb légitársaságát.
Vágólapra másolva!

A Financial Times és a Times hétfői beszámolója szerint Willie Walsh BA-főnök már össze is állított egy tizenkét vállalatból álló listát, de részleteket egyelőre nem árult el. Lapértesülések szerint brazil, indiai, kínai társaságok lehetnek többek között a listán.

A BA és az Iberia fúzióját még az év végéig lezárják. Mindkét vállalat a saját nevét viszi tovább az International Airlines Group (IAG) holding irányítása alatt, amely most még csak a világ harmadik legnagyobb légicége lesz, de a tervezett felvásárlásokkal és fúziókkal együtt a világ elsőszámú légitársaságává növekedhet.

A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd, az egyesüléssel a BA hálózata 59, az Iberiáé 98 célállomással bővül, az éves forgalom mintegy 15 milliárd euró lesz.

A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van, ezért jól kiegészítik egymást.