Nem fogy ki az elképesztő ötletekből a Ryanair

Vágólapra másolva!
Szinte nem telik el úgy hónap, hogy Michael O'leary, a Ryanair vezérigazgatója ne jelentene be újabb meghökkentő ötletet, hogy mivel tudná növelni amúgy is szépen prosperáló cége bevételeit. Az ötletek közül néhány teljes képtelenség és vélhetően inkább csak reklámcélokat szolgálnak, de vannak olyanok is, amelyek jelentősen átalakították a fapados piacot.
Vágólapra másolva!

Felesleges másodpilóták

Úgy látszik, nem merül ki a Ryanair a spórolást célzó meghökkentő ötletekből. A vezető európai diszkont légitársaság első embere, Michael O'Leary legutóbb azzal döbbentette meg a közvéleményt, hogy takarékossági meggondolásokból megszüntetné a másodpilóta alkalmazását a rövid távú repülőutakon. Azzal érvelt, hogy a mai technológiai színvonal lehetővé teszi, hogy a gépeket egyetlen pilóta vezesse. Michael O'Leary a Financial Times szerdai száma szerint kijelentette: levélben kéri a repülésügyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a cég járatain csak egy pilóta teljesítsen szolgálatot. A másodpilóta ugyanis felesleges a korszerű repülőgépeken, mivel "ma már úgyis a számítógép végzi a legtöbb repülési feladatot".

Bátori László, a Légügyi igazgatóság főosztályvezetője, aki oktató kapitány is Boeing 737-esen, teljesen kizártnak nevezte, hogy ezt bármelyik légügyi hatóság engedélyezné. Kereskedelmi forgalomban utasszállító repülőgép biztonsági szempontok miatt nem repülhet egy pilótával, noha technikailag képes lenne rá. Szigorú biztonsági előírás, hogy két pilóta legyen a gépeken, így ha az egyik "kiesik" a forgalomból, például elájul, a másik pilóta is képes legyen a repülőgépet biztonságosan letenni. A robotpilóta nem elegendő. A szakértő megjegyezte: O'Leary minden szakmai alapot nélkülöző felvetésének célja inkább a cég reklámozása lehetett.

Forrás: [origo]

Állóhelyek a fedélzeten

Már korábban is felmerült hasonló ötlet, de úgy tűnik, a Ryanairnél most tényleg komolyan foglalkoznak az állóhelyek bevezetésének lehetőségével. A cég tervei szerint teljesen felújítják a flottához tartozó 250 repülőgépet, mégpedig úgy, hogy a gépeken állóhelyeket is kialakítanak. Az állóhelyeket nagyjából 10 széknyi helyen alakítanák ki és külön mosdóhelyiségek is tartoznának hozzájuk. A Ryanair becslései szerint ezzel a megoldással 40-50 fővel több utast szállíthatna egy repülőgép. Az állóhelyek legfeljebb 10 euróba kerülnének, míg jelenleg a Ryanair átlagos jegyára 35 euró körül van. A társaság vélemény eszerint az állóhelyekkel stabilizálni lehetne a jegyárakat a hektikusan változó üzemanyagárak ellenére. A Ryanair által készített felmérésben a válaszadók kétharmada azt mondta, szívesen utazna állva a gépeken.

Richard Taylor a nagy-britanniai polgári légihatóság szóvivője az ABC News-nak elmondta, hogy az ötlet nem kivitelezhetetlen, de kizárólag a Ryanairen múlik, hogy meg tudja-e győzni az Európai Légibiztonsági Ügynökséget (EASA) is. Az ügynökség szóvivője szerint a gépek átalakítása előtt a biztonsági előírások nagy részét is át kellene dolgozni, amire nincs precedens, épp ezért a közeljövőben aligha kerül sor erre. A Ryanair ugyanakkor egyértelművé tette, hogy csak akkor tesz javaslatot a gépek átalakítására, ha az EASA jóváhagyta az elképzelést. Az állóhelyeket egyébként a rövid távú, egy órás, vagy ennél is rövidebb menetidejű járatokon vezetné be a légitrsaság. A Boeing a bejelentés után közölte, hogy egyelőre nem vállalja a gépek átépítését.

Fizetős mosdó

Forrás: Northfoto

Míg a máasodpilóta nélküli járatokon elsősorban a pilótaszakszervezetek akadtak fenn, a mosdók fizetőssé tételének terve az utasoknál is kiütötte a biztosítékot. A Ryanair 168 repülőgépén a jövőben egy, fizetős mosdót üzemeltet majd és ennek érdekében már fel is kérte a Boeinget arra, hogy építse át repülőit. Az utasoknak egy fontot, illetve egy eurót kell majd magukkal vinniük a fedélzetre a mosdóhasználat érdekében és lehetséges, hogy némi türelemre is szükség lesz, hiszen 189 utasra jut egy mosdó.

Füstmentes cigi

Egészen meglepő újításokkal is előállt már az ír diszkont cég. A Ryanair egyes járatain ugyanis ismét lehet dohányozni. A füstmentes cigaretták a nikotinon kívül semmilyen anyagot nem bocsátanak ki; segítségükkel a dohányosok átvészelhetik a landolásig tartó füstölés nélküli időszakot. A felhők feletti dohányzási tilalmat a Ryanair a Similar Smokeless Cigarettes nevű termékével próbálja kikerülni. A műcigiket hidegen kell elszívni, és mivel nem keletkezik füst, így a többi utast sem zavarja. Tíz darab nikotinos rudacskáért a légitársaság hat eurót (1700 forintot) kér utasaitól. A Ryanair szerint a 2009. tavaszi próbabevezetése óta a Smokeless Cigarettes nagy népszerűségnek örvendett az olasz és a spanyol járatokon. Egy közvélemény-kutatás során huszonnégyezer Ryanair utas jelezte, szívesen dohányozna repülés közben is.

Túlsúlyos utasok

Forrás: AFP

A legnagyobb felháborodást kiváltó bevételnövelő ötlet az volt a Ryanairtől, hogy adót fizettetne a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok megbüntetése mellett.

A társaság honlapján két hétig szavazhattak az emberek a felvetett költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről. A 100 ezer szavazó 29 százaléka vélte úgy, hogy pótdíjat kellene fizettetni a túlsúlyos utasokkal, és ezzel ez lett a legnépszerűbb javaslat.

Fedélzeti mobiltelefonálás

Valóban hasznos és az utasok kényelmét szolgáló újítás volt a fedélzeti mobiltelefonálás bevezetése. A szolgáltatást elsőként a társaság Dublinból induló járatain indították el. A telefonokat abban a pillanatban lehet majd bekapcsolni, ahogy a gép elérte a 3 ezer méteres magasságot. Az utasok vegyesen fogadták a szolgáltatás bevezetését, ráadásul a percdíjak sok esetben többe kerülnek mint maguk a repülőjegyek.

A fapadosok többségénél már működő extra díjakat: például a helyfoglalást, az elsőbbségi beszállást, az extra csomagokért, vagy sportfelszerelésekért, horgászbotért fizetendő díjat először a Ryanair vezette be, nem kis bosszúságot okozva ezzel az utasoknak.