Utazások utószezonban: 40 ezerért Egyiptom, 99 ezerért Kenya

2010.09.20. 10:38

Gazdag a kínálat az idei utószezon beli nyaralások között, de a foglalás előtt érdemes körülnézni. Egy 150 ezer forintos útból 5 ezer forint engedmény még nem számít utószezonos árnak, akármennyire is így reklámozzák. Az akciós szezonvégi utak mellett már lehet tervezni az őszi szünetre, sőt indulnak az egzotikus téli előfoglalások is. Utazások Londontól Kenyáig.

Van miből válogatni az idei utószezonban, bár érdemes utánanézni az eredeti listaáraknak is. Előfordulhat, hogy az utószezonosnak hirdetett utak, még a nyár közepén is "drágának" számítanának. Aki tehát még nem utazott így, legyen résen: egy 150 ezer forintos útból 5 ezer forint engedmény még nem számít szezon végi árnak, akármennyire is ekként hirdetik az irodák. Ritkán, de el lehet csípni fél-, illetve harmad áron is az utakat, a legjellemzőbb azonban a 15-20 százalékos engedmény.

Az utóbbi években az utazók körében csak intelligens nyaralásként emlegetett utószezonos utak nemcsak pénztárcakímélőek, de nyugodtabb, kellemesebb heteket ígérnek. A szezonvégi utasok fő szempontja, a csend és a nyugalom, vagyis, hogy elkerüljék a tömeget, a zsúfolt éttermeket, és ezáltal egy figyelmesebb, minőségibb kiszolgálást élvezhessenek. Mint általában, idén is népszerűek a tengerparti nyaralások, a rövidke, késő nyári városlátogatások, az előfoglalt őszi egzotikus utak, és a kevéssé ismert tengeri hajóutak.

Tengerpartok egészen az ősz közepéig

A tengerparti nyaralások még bőven tervezhetők, mivel az olyan mediterrán vidékeken, mint Málta, Ciprus, és a Fekete-tengeri nyaralóhelyek, a víz és a levegő hőmérséklete egyaránt kellemes. Az idei ősszel is sláger lehet Bulgária és a bolgár napos part. Nesszebar illetve Burgasz környéke nemcsak tengerparttal, de borús idő esetére remek kirándulóhelyekkel is szolgál. A Startutazás oldalain ezek az utak most körülbelül 50 ezer forintért foglalhatók.

Tartja magát a régi jól bevált Egyiptom és Jordánia is. Hurgadába például vannak ajánlatok 70 és 40 ezerért is. Egyiptom-rajongóknak tehát szinte kötelező a szemlézés és az ármustra. Jordániában, Aquabában és a Holt-tengernél jelenleg átlagosan 30-50 ezer forinttal lehet olcsóbban nyaralni. A legolcsóbb ajánlat 8 napra, háromcsillagos elhelyezéssel nincs 90 ezer forint.

Forrás: Wikipedia
Alanya, Törökország

Kelendők a török riviérás nyaralások. Marmarisban, Sidében és Alanyában még az egyiptomi áraknál is olcsóbban, körülbelül 50 ezer forintért töltehetünk el egy hetet. Debreceni indulással a 10-12 napos utak sem sokkal drágábbak. A magasabb kategóriájú szállodákban, őszi előfoglalással szintén sokat lehet spórolni. Ezekkel az utakkal 20-25 ezret is foghatunk. Egy ilyen ötcsillagos török nyaralás sem több 150 ezernél.

Az egzotikus utak közül a Questornál most 50 százalékkal olcsóbban, 200 ezer forint körül foglalható szentföldi hétéjszakás utak a legcsábítóbbak. Ugyanitt kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik a 11 napos, önellátós Zakynthos, repülővel 39 ezer Ft/fő-től. Egzotikus utazások után kutatva, a Google keresőjében az indiai arany háromszögbe szóló ajánlatokat kerestünk és őszi időpontokra találtunk utazásokat már 165 ezer forinttól.

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Forrás: MTI

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hétezerért Bakonybél,
15 ezerért Bulgária

Újpest és Ferencváros
látnivalói

Csináljon velünk
országimázs filmet!



Városlátogatás még késő ősszel is

Hosszú hétvégéknek megfelelő, 3-4 napos külföldi kiruccanások azért népszerűek, mert ennyi idő már tökéletesen elegendő ahhoz, hogy kiszakadjunk a munkahelyi közegből és a karácsonyi hajtás előtt még pihenjünk egyet. Jó időben sétálgathatunk, rossz időben múzeumozással tölthetjük az időt, vagy kávézókban, bárokban bámészkodhatunk. Mindazonáltal az őszi városlátogató utak többnyire azoknak szólnak, akiknek nincs kedve, vagy ideje bajlódni a szállásfoglalással, és az út megtervezésével. Mindenki másnak tanácsos egyénileg szerveznie az útját.

Forrás: AFP

Az idei kínálatban az európai fővárosok így Berlin, Prága, Stockholm, Párizs, Madrid és az olasz nagyvárosok, Milánó, Velence és Róma találhatók, körülbelül 30 és 100 ezer forintos árakon. A leleményesebbek ennek a harmadát is megspórolhatják, ha fapadossal utaznak. Velencébe és Londonba például jelenleg 2 és 5 ezer forintért repülhetünk.

Tengeri hajóutak: Még mindig felfedezésre várnak, pedig ezek még a szezon közepén sem drágák

A mediterrán hajóutak szintén szép és tartalmas őszi vakációt ígérnek. Nemcsak a látványos partmenti táj, de az elcsendesült strandok és az áttetsző tenger is egészen más arcát mutatja a szezon befejeztével. A mediterrán hajóutak kisebb, barátságosabb hajókkal történnek, szemben az Egyesült Államokból induló járatok hatalmas úszó városaival. Ezek a 8-10 éjszakás hajókázások főleg a kényelemről szólnak, de a közhiedelemmel ellentétben ez a kényelem nagyon is megfizethető.

Forrás: [origo]

A Tensinél a legolcsóbb egyhetes ajánlat a legnagyobb a görög szigetek érintésével például alig több, mint 100 ezer forintba kerül. A hajóút érinti Barit, melynek óvárosa valódi normann kastéllyal büszkélkedhet, Katakolont, ahonnan csak egy ugrás a sporttörténelem talán legnevesebb városa, Olümpia. Fél-fél napra lehorgonyoz a hajó a vakítóan hófehér, vagy épp színesre festett házaival hívogató Szantorini és Mikonosz partjainál, és egy egész napot szentel a masszív várfallal körülvett, macskaköves Rodosz városának, illetve az ugyancsak UNESCO-listás Dubrovniknak.

 


Ilyen hajóutat nem kívánunk olvasóinknak

 

A Savona, Róma, Nápoly Palermo, Tunisz, Palma, Barcelona, Marseille útvonal szintén több társaaság is kínál utakat. A hajó az összes említett városban kiköt, így minden nagyobb látványosság, többek közt Pompeji, a szicíliai katedrálisok, a mozaikgyűjteményéről híres tuniszi Bardo Múzeum és a Marseille-i Szent Viktor-bazilika barlangkápolnája is megtekinthető 105 ezer forintért. Ennél valamivel drágább - 130 ezer forint - a Savona, Malaga, Casablanca, Cadiz, Lisszabon, Valencia, Barcelona, Savona útvonal.

Repülőjegyek nyár végén

Akcióznak a fapadosok és a nagy nemzeti légitársaságok is. A legjobb ajánlatokat azonban a nyár végére üresen maradt charterjáratokra lehet foglalni. Ilyen például a Startutazásnál elcsíphető, Budapest-Mombasa közvetlen járatra szóló 99 ezer forintos jegy, ami listaáron több, mint 200 ezer forint. Az akció egészen jövő év elejéig tart.

KAPCSOLÓDÓ CIKK