Németországban is Lisztre emlékeznek

Vágólapra másolva!
A magyar UNESCO-bizottság javaslatára 2011-et nemzetközi Liszt-évnek nyilvánították. Számos német városban, köztük Weimarban, Wartburgban és Meiningenben emlékeznek a 200 éve született zeneszerzőre, aki a történelmi események sodrában kalandos, ugyanakkor igen termékeny időszakát élte Németországban. Koncertek, tárlatvezetések, zenei séták Liszt emlékére.
Vágólapra másolva!

Prága, Drezda, Lipcse, Párizs, Bonn, Bern, Hamburg, London, Koppenhága, Königsberg, Lübeck, Brüsszel, Lyon, Marseille, Toulouse, Bordeaux, Szekszárd, Nádasd, Pécs, Temesvár, Bánlak, Arad, Nagyszeben, Kolozsvár, Nagyenyed, Bukarest, Róma, Luxemburg és még feltehetően számtalan európai város készül lázasan a nagyszabású Liszt-emlékévre. Ezek azok a nagyvárosok, ahol az XIX. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője megfordult, illetve hosszabb-rövidebb időre le is telepedett.

A türingiai Weimarban például 11 évet élt, ahol főleg tanárként és zeneszervezőként dolgozott. Több évtizedes koncertezés után itt végre alkalmat talált arra is, hogy zenekari versenyműveket írjon. Goethe és Beethoven hagyományaihoz hűen, az 1850-es években európai színvonalú zenei központtá virágoztatta fel Weimart. Az általa vezetett Újnémet Iskolában született művek más türingiai városokra - Eisenachra, Sondershausenre, Erfurtra és Meiningenre - is nagy hatást gyakoroltak. A türingiai Liszt-városok 2011-ben rendezvényekkel, városnéző körutakkal és kiállításokkal tisztelegnek a zongoraművész, karmester és zeneszervező emléke előtt.

Forrás: AFP
Weimar

Weimarban Liszt lakóházát és zongoráját is felújítják

Liszt jól keresett, termékeny volt és kalandos éveket élt át Weimarban, ahová 1848. január 31-én érkezett. Eredetileg, mint udvari karmester dolgozott, évente három hónapi szolgálati idővel, 1600 talléros honoráriummal.

Először a "Trónörököshöz" nevű szállodában szállt meg, a piactéren, a város központjában, majd az udvari kertészet épületébe, a Marien Strasse 17-ben található kétszintes kockaházba költözött. Liszt 1869-1886 között, mindig a nyári hónapokban lakta weimari házát, és műveinek mintegy kétharmadát itt írta. Háza az emlékévben jövő márciustól lesz látogatható, addig felújítási munkálatok folynak. Dolgoznak a restaurátorok Liszt zongoráján is, amelyet más hangszerekkel együtt a város kastélyában, a "Liszt - Egy európai Weimarban" címmel nyíló kiállításon mutatnak be, mint a tárlat az egyik legszebb darabját.

Forrás: Wikimedia Commons
Liszt lakóháza Weimarban

A mester kalandos éveket élt Weimarban. A történelmi események közül itt érte a hír a magyar szabadságharc bukásáról, illetve az aradi kivégzésekről, és itt értesült Chopin haláláról is. A városhoz közeli altenburgi kúriában szintén volt néhány álmatlan észajka. Itt fogadta ugyanis barátját, Wagnert, akinek közösen dolgozták ki a menekülési tervét Németországból, mert a drezdai felkelésben vállalt szerepe miatt üldözték. Ugyanebben a kúriában élt együtt Carolyne von Wittgenstein hercegnővel, amit a korabeli weimari szokás ugyan a házassági levél hiányában elítélt, az udvar mégis elnézett.

Weimari programok

A tematikus kulturális évet 2011. február 16-20. között színes programsorozat nyitja meg Weimarban. A tartományi rendezvénynaptár csúcspontja 2011-ben a "Liszt Ferenc - egy európai Weimarban" című kiállítás, amely 2011. június 24. és október 30. között lesz látható a weimari Schiller-múzeumban és a kastélymúzeumban. A tárlat nemcsak Liszt munkásságát és életművét, hanem az európai zenetörténetében játszott szerepét is méltatja. A kiállított tárgyak között a személyes hagyaték darabjai mellett kortárs festmények, műtárgyak, koncertplakátok, levelek és alkotásainak kéziratai is szerepelnek. A kiállítás második részének a Kastélymúzeum ad otthont. "Liszt és a zongora" címen kaphatunk áttekintést a zongora fejlődéstörténetéről, a hangzásról és a kultúrtörténeti környezetről Liszt korában.

Forrás: AFP
Wartburg vára

Liszt Ferenc életének és alkotói munkásságának állomásait - Altenburg, Szt. Péter és Pál-templom, Német Nemzeti Színház, Liszt-múzeum és Liszt Ferenc Zenei Főiskola - fedezhetjük fel egy weimari zenei séta keretében. A zenekedvelők számára szinte kötelező programpont a weimari Liszt-múzeum.

Még több látványosság: Wartburg vára, Sondershausen kastély és Meiningen

Lisztet különleges kapcsolat fűzte az eisenachi Wartburg-várhoz. Egyrészt baráti szálak kötötték Carl Alexander von Sachsenhez, Weimar-Eisenach nagyhercegéhez, másrészt a Szent Erzsébet legendája című oratórium bemutatója a wartburgi vár fennállásának nyolcszázadik évfordulójára rendezett ünnepség csúcspontja volt. A 2011. május 4. és október 31. között látható "Liszt Ferenc és a Wartburg" című kiállításon meglehetősen gazdagon részletezi ezt a különleges kapcsolatot.

Sondershausen városának zenetörténetéről Sophie, az akkori szobalány szórakoztató történeteit ismerhetik meg a turisták. Az érdeklődők a "Sophie zenei anekdotái" mottóval rendezett másfél órás vezetésen járhatják végig a sondershauseni kastélyt. Érdekes történeteket hallhatnak például Lisztről és Regerről, a fejedelmekről és a korabeli kispolgárokról.

Forrás: Wikimedia Commons
Sonderhausen kastélya

A 2011. június 18. és október 23. között a "Zene és építészet: Liszt és Scheppig Sondershausenben" című kiállításon egyebek közt az archívumból származó kottaritkaságok, valamint Schepping, a sonderhauseni udvari építésznek kastéllyal kapcsolatos tervei is láthatók.

Meiningenben, a gazdag színházi hagyományokkal rendelkező városban számos, a zenetörténet számára is érdekes személyiség élt és alkotott, köztük Hans von Bülow, Liszt egyik kedvenc tanítványa. A "Bülow - Brahms, Liszt és Wagner között" címmel tartott városnéző program főleg a színházi központ akkori életébe enged betekintést.

Forrás: Wikimedia Commons
Meiningen

A "Liszt Ferenc - egy európai Türingiában" című kiadványban minden más szükséges információt megtalálhatunk a kiállításokról, koncertekről és az idegenvezetésekről. Szállásajánlatokat és rendezvényekre szóló jegyeket a Liszt-városokban működő információs irodák nyújtanak.

Szálláshelyek Weimarban

A Goethe tér 6. szám alatt már 16 eurótól foglalhatók szobák a youth hostelként ismert Labyrinth Hostel Weimarban. A vendégházak közül az Appartmenthaus Am Schloss ban találunk olcsón, körülbelül 55 euróért szállást. Háromcsillagos kategóriában elvétve ugyan, de vannak ettől olcsóbb (45-50 eurós) szálláshelyek is. Ilyen például az Am Frauenplan, az Apart-Hotel Weimar, vagy az Acarte. Egy kategóriával feljebb, már akár duplájára is emelkedhetnek az árak. Kivétel ez alól a négycsillagos Art Hotel Weimar, ahol mindössze 75 euróba kerül egy éjszaka.

Sz.K.