Végrehajtotta első sikeres tesztrepülését az új turistaűrhajó

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi célú űrrepülőrendszer kifejlesztésével és az űrturizmus bevezetésével foglalkozó Virgin Galactic bejelentette, hogy a VSS Enterprise űreszköz sikeresen hajtotta végre első emberes siklórepülését. Az űrhajót 13 700 méteres magasságban kapcsolták le a hordozó repülőgépről.
Vágólapra másolva!

Az első siklórepülés alkalmával két pilóta, Pete Siebold és Mike Alsbury irányította az űrhajót, amely a repülés végén, a kioldástól számított 11 perc múlva sikeresen landolt a kaliforniai Mojave sivatagban lévő bázison. A tesztrepülés elsődleges célja az volt, hogy a leoldás manőverét tökéletesítsék, illetve kipróbálják a szabad repülést és siklást, a landolás előtti manővereket és a gép irányíthatóságát.

Forrás: Virgin Galactic

A repülést hosszas előkészületek előzték meg. A hordozó repülőgép, a WhiteKnightTwo 40 alkalommal hajtott végre tesztrepüléseket, ebből négy alkalommal úgy, hogy az űrhajót is rácsatolták. A mostanit megelőző legutolsó tesztrepülésre október 5-én került sor, ekkor azt vizsgálták, hogy a siklórepülés végrehajtásához szükséges rendszerek hibátlanul működnek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tYCT06NwFWQWCfYp
Videó a tesztrepülésről

A Virgin birodalom feje, Sir Richard Branson a tesztrepülés után azt mondta, hogy ez volt a cég történetének legizgalmasabb napja. A társaság turistacélú űrrepüléseire eddig 370 jelentkező fizetett be előleget összesen 50 millió dollár értékben. A turistaűrhajók a jövőben nem a Mojave sivatagból, hanem az Új-Mexikóban lévő Spaceport America űrrepülőtérről indulnak majd. Az űrkikötő kifutóján jelenleg is tartanak az utómunkálatok, a hivatalos átadásra várhatóan október 22-én kerül sor.