Három év felfüggesztettet kapott a vészcsúszdázó utaskísérő

Vágólapra másolva!
Bűnösnek vallotta magát két rendbeli bűnös gondatlanságban kedden New Yorkban az az utaskísérő, aki valóságos nemzeti hőssé vált Amerikában, miután augusztus elején hangosbemondón trágár kifejezéseket használt, majd hét sörrel kiszánkázott a repülőgép mentőcsúszdáján, miután legalább egy utassal összeveszett.
Vágólapra másolva!

A bíróság három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Steven Slatert. A JetBlue légitársaság 38 éves légiutas-kísérőjének a szabadsága fejében azonban részt kell vennie egy egyéves mentálhigiéniás kezelésen, valamint egy alkohol- és kábítószer-tanácsadáson is. Slatert emellett 10 ezer dolláros kártérítés kifizetésére kötelezték az őt szeptember elején elbocsátó JetBlue Airlinesnak.

Slater szokatlan távozásával a semmiből az országos ismertségbe, valóságos celebstátusba csusszant bele. A férfi a Pittsburgh-ből New Yorkba érkezett járaton összeveszett egy nővel, aki szerinte szándékosan fejbe vágta a táskájával, amikor azt a leszállás után segített levenni neki a csomagtartóból.

Slater magához ragadta a repülőgép hangosbemondójának mikrofonját, majd néhány keresetlen szó után a vészkijárathoz lépett, felfújta annak csúszdáját és sörrel a kezében kiszánkázott a Kennedy reptér betonjára.

Forrás: [origo]

Az alacsony sorból származó fiatalember indignált reakciója szimpátiaüzenetek áradatát indította el a közösségi portálokon, az esetről beszámoló híradások pedig slágerré váltak a videómegosztó oldalakon. Kampány indult annak érdekében, hogy meggyőzzék a légitársaságot: ne rúgja ki a bepöccent fiatalembert.

A többnyire a volt stewarddal rokonszenvező sajtójelentések arról csak elvétve számoltak be, hogy a repülőgép nagy erővel kicsapódó biztonsági csúszdája halálos balesetet is okozhatott volna.

A gép utasai között egyébként akadt olyan is, akinek tanúvallomása szerint Slater volt az, aki ok nélkül kezdte el sértegetni azt nőt, aki arra kérte, hogy segítsen levenni poggyászát a csomagtartóból.