Magyar hajó az Atlanti-óceán ellen

Vágólapra másolva!
Szeptember 29-én indult útjára Horvátországból, Rogoznica kikötőjéből a One Dream nevű luxus katamarán magyar kapitánnyal és legénységgel a fedélzetén, azzal a céllal, hogy a november 21-i Las Palmas-i rajtot követően nekivághasson az ARC elnevezésű, Atlanti-óceánt átszelő közel háromhetes vitorlásversenynek. A magyar hajó a tervek szerint december 10-e környékén ér a karib térségbe.
Vágólapra másolva!

A horvátországi indulás és az óceánt átszelő verseny startja közötti több mint másfél hónap elegendő volt kapitánynak és legénységének, hogy még jobban összeszokjon a hajóval és teljes mértékben a november végi megmérettetésre koncentrálhassanak. Útközben Szicilia, Szardínia és Málta gyönyörű kikötői biztosították a magyar csapat számára a csendes és nyugodt éjszakákat, amelyek során még egy kis városnézésre is jutott ideje a legénységnek.

Egyáltalán hogy jut eszébe valakinek, hogy nekivágjon a háborgó Atlanti-óceánnak? Az [origo]-nak a kapitány, Bossányi Zsolt, Bosi válaszolt.

- Régóta figyelem a hosszú távú vitorlázással kapcsolatos fórumokat, de amikor elolvastam a verseny szülőatyjának, Crowneltnek Szenvedélyem a tenger című könyvét, elhatároztam, hogy egyszer én is részt veszek ezen a megmérettetésen. Az Atlanti-óceán átkelése egyben verseny is, ahol ugyanúgy jelen vannak korunk sztárcsapatai, mint a cicával és kutyussal együtt utazó amatőrök is. Van persze a kalandon túl egy üzleti miértje is. A hajó olyan, mint a busz vagy a kamion, ha nem megy, veszteséget termel. Nagyon lerövidült az adriai szezon, így a tulajdonosok elhatározásából a hajó a Karib-tengeren a Brit Virgin-szigeteken üzemel majd egészen májusig. A karib térség ezen szeglete a vitorlázás Mekkája. A sziget fantasztikus természeti adottságokkal rendelkezik, nem számít drágának ebben a térségben, nagyon jó az infrastruktúra, ennek ellenére nem veszítette el a karibi hanyag eleganciát.

Forrás: One Dream

Melyek voltak a legfontosabb előkészületek, amelyek szükségesek egy ilyen túra előtt?

- Napokig sorolhatnám, de valójában rengeteg mindennek stimmelnie kell. Először is aki nekivág egy óceánátkelő vitorlásversenynek, annak el kell tudnia szakadni otthonról 1- 2 hónapra. Kell egy erre alkalmas hajó és egy minél jobban összeszokott csapat, valamint egy jó szervezői háttér

Milyen és mekkora hajó lehet ideális erre a célra?

- Erről megoszlanak a vélemények, szerintem az a legfontosabb, hogy ne legyen nagyobb, mint ahányan el tudják vezetni. Itt arról van szó, hogy napokon, heteken keresztül kell kezelni, és amennyiben nincs elegendő hozzáértő, bizony akadhatnak problémák.

Forrás: One Dream

Nálatok ez rendben van? Hányan lesztek az átkelésen?

- Remélem. A mi hajónk egy Lagoon 440-es katamarán, velem együtt 4 fős a személyzet, ezenkívül egy fő a konyháért és a rendért felel, egy ember pedig a technikai felszerelésekért..

Miből állt a hajó technikai felkészítése?

- A hajó műszaki átvizsgáláson vett részt. Amit cserélni kellett, ahelyett új alkatrészeket szereltünk be. A vitorlázat kibővült három hátszélvitorlával, és ami a legfontosabb, a legmodernebb mentőfelszerelésekkel. Kapott egy új radart és egy, a másiktól független elektronikus navigációt. Mindemellett igyekeztünk mindenből egy tartalékot beszerezni.

Forrás: One Dream

Mit lehet tudni a versenyről?

- Az ARC (Atlantic Rally of Cruisers) kb. 300 résztvevője a Kanári-szigetekről, Gran Canariáról, Las Palmas kikötőjéből rajtolt 2010. november 21-én. Két-három hét hajózás után érkezik meg a karib térségbe St. Lucia szigetére. Ebben az időszakban a legkedvezőbbek az időjárási feltételek. A Golf-áramlat és a passzát szél, ami segíti az átkelő vitorlázókat. Mi december 10. körül szeretnénk levonni a vitorláinkat a Karib-tengeren. A sikeres átkeléshez rengeteget jelentett a felkészülésünkben a Kanári-szigetekig tartó utunk. Nagyon jó teszt és gyakorlás volt. Az Adriáról a távolság pont annyi volt, mint amennyi a Karib-szigetekig vár ránk, persze az utóbbi kikötés nélkül.