Stájerország legjobb sípályája

2011.01.12. 10:58

Az idei síszezon kellős közepén járunk és hétről hétre bemutatjuk azokat a síterepeket, amelyek egyrészt közel vannak Magyarországhoz, másrészt a magyar sízők kedvencei közé tartoznak. Elsőként azzal a Schladminggal foglalkozunk, amely a legnagyobb közeli síterep, négy összekapcsolt hegycsúccsal, több mint 100 kilométernyi összefüggő pályával és remek esti programlehetőségekkel.  

Ausztria egyik legnagyobb síközpontja, Schladming ideális hely egy rövid síhétvégére, ugyanis kellően korai indulással megoldható, hogy már dél körül léc legyen az ember lábán, ráadásul addigra a szállás is megvan már. A viszonylag közeli távolság 560 kilométert jelent, ennyit kell ugyanis megtenni ahhoz, hogy az első komolyabb síterületre érkezzünk. Igaz ugyan, hogy a magyarok által kedvelt Lachtal, vagy Hochkar közelebb van, de Schladming az előbbieknél jóval komolyabb pályarendszer.

A Schladming-Dachstein régió központi része a Sachladming városából elérhető négy egymás mellett fekvő nem túl magas - 2000 méter alatti - hegy, amelyeket akár egy nap alatt is besíelhetjük, hiszen kabinos és ülőliftekkel összekötötték a négy pályarendszert. Mind a négy hegy más-más jellegű pályákkal várja a síelőket, így a profik és a kezdők is megtalálhatják a maguknak leginkább megfelelő lejtőket.

Érkezés után az első feladat a szálláskeresés. Természetesen érdemes előre, az interneten, vagy utazási irodában lefoglalni a szállást, de ha valaki az érkezéskor szeretne szállást találni, egyáltalán nincs reménytelen helyzetben. A helyi információs irodában többféle ajánlat közül is válogathatunk, ráadásul kifejezetten olcsó lehetőségek is akadnak közel a liftekhez.

Forrás: --

Annyit érdemes tudni, hogy a legtöbb szállásadó, vagy panzió jobban szereti, - és jövedelmezőbb is számára - ha több napra, vagy egy teljes hétre adja ki a szobáit, de tekintve, hogy a válság miatt mindenhol kevesebb a vendég, legtöbben annak is örülnek, ha csak két éjszakára esik be valaki. Ha a kényelmi szempontok vezérelnek minket, választhatunk központi fekvésű, a lifttől és a belvárostól néhány perces sétára lévő szálláshelyet 49 euróért naponta reggelivel, de ha ennél olcsóbb megoldást keresünk, be kell érnünk a liftektől távolabb eső hellyel.

A szállásdíj mellett a másik jelentősebbnek mondható költség a síbérlet. Sachladmingban a teljes régióra - így a Dachstein gleccserre is - érvényes bérletek is kaphatók a napijegytől kezdve egészen a heti tikettig. Sőt létezik 2,5 napos jegy, ami az adott napon 12 órától érvényes. A főszezonban egy háromnapos felnőtt bérlet 118,5, a gyerekbérlet 61 euróba kerül, a hatnapos jegyért a felnőtteknek 203, a gyerekeknek pedig 98 eurót kell fizetni.

A schladmingi pályák többsége piros nehézségű, de összehasonlítva mondjuk Reiteralm piros pályáival, meredekebbnek és kicsit nehezebbnek tűnnek, így aki kényelmesen szeret síelni, inkább az utóbbi helyet válassza. Schladming pályáin rendszeresen rendeznek FIS világkupa futamokat, s itt lesz 2013-ban az alpesi sívilágbajnokság is. A Planai Bahn völgyállomásához érkező 3-as fekete pálya ad rendszerint otthont a versenyeknek, s a nap végén ezt a szakaszt mindig kivilágítják, ami impozáns látványt nyújt a városból.

Forrás: --

Ha apartmanban foglalunk szállást, sízés után az étkezést is magunknak kell megoldanunk. A legolcsóbb megoldás természetesen, ha a szupermarketben vásároljuk meg a szükséges ételeket, szintén olcsó, de kevésbé stílusos, ha az itt is megtalálható török büfék egyikében töltjük fel magunkat, ahol 2-3 euróért kapunk szendvicseket. Választhatunk viszont éttermeket is, ahol nem kell feltétlenül nagyobb összegeket otthagynunk.

A főtér mellett lévő kis sörfőzdével egybekötött étteremben például 2-3 euróért levest, 8-10 euróért pedig főételt is kapunk, ami ugyan némileg drágább a hasonló kategóriájú magyarországi helyeknél - többek közt az euró árfolyama miatt is - de még mindig nem elviselhetetlenek ezek az árak. A legtöbb vendéglátóegységben ráadásul magyar személyzet is van, így kommunikációs problémák sem lehetnek.

A városban több elegáns és kevésbé elegáns bár és szórakozóhely között válogathatunk, de ha a pénztárcánk számára legkevésbé megterhelő helyen szeretnénk elfogyasztani egy-két italt, válasszuk a főtértől 20 méterre, egy mellékutcában lévő Szennario nevű egységet válasszuk, ahol helyi Sachladming-sört is csapolnak és bizonyos mennyiség után ajándék pálinka jár.

KAPCSOLÓDÓ CIKK