Elsőként alkalmaz transzszexuálisokat egy thaiföldi légitársaság

Vágólapra másolva!
A PC Air nevű, újonnan alakult thaiföldi légitársaság bejelentette, hogy transzszexuális utaskísérőket alkalmaz járatain. A meghirdetett állásokra eddig százan jelentkeztek.  
Vágólapra másolva!

A transzszexuálisok csoportja a keleti és a nyugati kultúrákban egyaránt megtalálható. Indiában hidzsráknak, az észak-amerikai indiánok körében pedig berdachéknak nevezik őket. A nemek cseréje Thaiföldön is igen elterjedt, a világon itt található a legtöbb szexuális mássággal élő. Mivel a buddhizmus mások elfogadására épül, Thaiföldön nemcsak tolerálják őket és szokásaikat, hanem figyelemmel kísérik a társadalmi beilleszkedésüket. Ennek egyik legjobb példája az újonnan alakult PC Air légitársaság legutóbbi intézkedése.

A társaság kampányával a transzszexuálisokat célozta meg. A heteroszexuális személyzet mellett ugyanis számukra is kínál állásokat, ezzel is elősegítve a "harmadik nem" kilátásait a jövőt illetően. A cég példamutató politikájáról Peter Chan, a PC Air igazgatója azt mondta a Daily Telegraph brit konzervatív napilapnak, a maga részéről biztos abban, hogy sokan fogják követni a példájukat. "Meggyőződésem, hogy ezek az emberek is képesek a legkülönfélébb munkák betöltésére, és nem csak a szórakoztatóiparban" - tette hozzá Chan.

Eddig csaknem 100 transzszexuális jelentkezett a meghirdetett állásokra, de egyelőre csak hat hely lenne a számukra. Az első, akit a harmadik nem tagjaként felvettek, a 2007-es Miss Tiffany, a 23 éves Thanyarat Jiraphatpakorn, egykori fiú szépségkirálynő.

A légitársaság ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az utasok közül néhányan elbizonytalanodnak majd a beszállást követően. Az ő helyzetük megkönnyítésére azt tervezik, hogy a harmadik nemhez tartozó munkatársak aranyszínű névtáblát viselnek azzal a névvel, amelyen az utasok szólíthatják őket.

Forrás: AFP
Középen az első alkalmazott

Külön intézkedéssel készülnek a vámvizsgálat és a határátlépés bonyodalmainak megoldására is. Itt ugyancsak szükség lehet valamiféle megkülönböztetésre, hiszen a transzszexuálisok nemét nem könnyű meghatározni. Előfordulhat, hogy a látvány becsapja a határőrség embereit is.

A New York Daily News mini közvélemény-kutatást végzett az olvasói körében a PC Air-ről szóló cikke mellett. Ebből kiderült, hogy az oldal látogatóinak 64 százaléka egyetért a kezdeményezéssel, és szívesen utazna a PC Air fedélzetén. 28 százalékuk kényelmetlenül érezné magát, és 7 százalék nyilatkozott semlegesen.

A PC Air útvonalhálózatát és célállomásait illetően még nincs végleges terv, annyit azonban tudni, hogy a charterjáratok március végén, április elején szállnak fel először, és Japán, illetve Korea felé veszik az irányt.