Határon túli magyar várostúra Pozsonytól Vajdahunyadig

Látta már Besztercebányát, Munkácsot, Kassát, Vajdahunyadot? A határokon túli magyar városokat bejáró túra az idei nyár nagy slágere lehet. A kirándulás nem lesz rövid, akárhogyis nézzük, ezért érdemes időben megtervezni, de a kényelmesebbek tematikus tavaszi városlátogató hosszúhétvégéken is gondolkodhatnak.

Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna és Ausztria egykor Magyarországhoz tartozó részeit még egyenként is hatalmas terület lenne bejárni. A határokon túli magyarlakta területek közül mindig is voltak ismertebb régiók, amelyek ennél fogva népszerűbbek is a turisták körében.

A gyimesi csángók vagy a felvidéki területek mindig is népszerűek voltak, csakúgy, mint a Csíksomlyóra tervezett pünkösdi búcsúk. A Kassa-Lőcse-Késmárk-Besztercebánya vonalat több ezer diák járta már végig egy-egy osztálykirándulás keretében, az utóbbi időben pedig a Vereckei-hágó, mint önálló program is figyelem középpontjába került.

Mióta a Google Maps-en feltüntették az egykori Nagy-Magyarország összes várát, a tematikus vártúrák is kedveltek. Mivel ezeket a várakat csak néhány hazai utazái iroda vette be kínálatába, az egyéni utazóknak megvan az az előnyük, hogy eldönthetik, egy-egy várat milyen más látványosságokkal kötnek össze, illetve, hogy mire mennyi időt szánnak. Az alábbiakban némi ízelítőt kínálunk a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Vajdaság magyar városainak látnivalóiból.

Pozsony, Nyitra, Nagyszombat

A túrát kézenfekvő északi szomszédainknál kezdeni. A pozsonyi Szent Márton-dóm - ahol Habsburg házi magyar királyokat koronáztak - mindenképpen megér egy sétát. A Hodza téri késő barokk stílusban épült Grassalkovich palota, ahol a reformkori országgyűléseket tartották és ahol Haydn is rendszeresen megfordult, szintén kihagyhatatlan látványosság. Ezen kívül érdemes felkeresni az Egyetemi könyvtárat, a Prímás-palotát a régi városházát, a Mihály-kaput és a Roland-kutat. Ezutóbbi környékén (1-2 kilométeres körzetben) legalább20 szálloda található.

Forrás: Wikimedia Commons
Pozsony, Grassalkovich-palota

Nagyszombatban tett óvárosi séta elsősorban a templomokról szól, a városban ugyanis csaknem egy tucat szebbnél szebb ilyen jellegű épület található. A Pázmány Péter alapította első magyarországi egyetem városában a copfstílusban épült városháza szintén látványos.

Nyitrán - Szlovákia negyedik legnagyobb városában - a kötelező látnivalók között a várnegyed, a várnegyedhez vezető lépcsősornál található Nagyboldogasszony-szoborcsoport, és a Püspöki Palota szerepel.

Forrás: MTI
A várnegyed Nyitrán

Selmecbánya, Rimaszombat, Rozsnyó, Krasznahorka

Forrás: MTI
A festői Selmecbánya

Selmecbánya egész belvárosa műemléki védelem alatt áll. A város festői szépségét fokozza, hogy az idők során az utcák szinteltolódással, teraszosan alakultak ki. Sokan kiautóznak a várostól 2 kilométerre található Bányamúzeumhoz, ahol az egyik tárnába védőruhában vezetik be a látogatókat.

A rimaszombati városi séta sem okoz csalódást. Tompa Mihály és Blaha Lujza városában a Huszth-ház lehet érdekes látványosság, ahol Petőfi talált magának szálláshelyet 1845-ben.

Forrás: MTI
A Huszt-ház Rimaszombatban

Rozsnyó a tipikus példája annak, hogy még egy bányaváros is lehet hangulatos. A legtöbben a Kossuth és a Petőfi emléktáblákhoz igyekeznek, de a Rákóczi-őrtorony, püspöki palota és székesegyház is keresett látványosság.

A városból kiérve a gömöri táj szépsége vonzza a kirándulókat, akik ha idejük engedi, útba ejtik az Andrássy család középkori fészkét a krasznahorkai várat. A vár egyik fő látványossága Jókai Mór A lőcsei fehér asszonycímű regényének témájáulszolgáló Andrássy-Serédy Zsófia múmiája.

Forrás: MTI
Krasznahorka vára

Kassa, Ungvár, Munkács, Beregszász

A kassai dóm a művészettörténészek szerint a gótikus építészet egyik legszebb alkotása. Az altemplomában található II. Rákóczi Ferenc nyughelyének megtekintése után szinte kötelező a Rodostói ház felé venni az irányt, ahol Rákóczi száműzetésében életének utolsó éveit töltötte. Az épület eredetije a törökországi Rodostóban található.

Forrás: MTI
A kassai Dóm

Rövid autózást követően a túra útvonalát a Kárpátalján folytathatjuk. Ungvár például első nagyobb megállónak ideális. Anonymus krónikája szerint Árpád Ungváron adta át fiának, Álmosnak a fővezéri tisztséget. A történészek szerint innen eredhet Árpád a "hungvári vitéz" elnevezés is. Akik a szabad ég alatt friss levegőn maradnának, azoknak a várak mellett (Ung vára, Nevickei vár) a skanzet ajánljuk. Alig 50 kilométernyi autózás után Munkácson és Beregszászon folytatódhatnak a kalandok.

Forrás: MTI
Ungvár

Korond, Székelyudvarhely és a Sóvidék

A túra természetesen Erdélyben folytatódik. A székely fazekasság központja népszerű hosszúhétvégés úti cél. Korond mellett a Sóvidékként is ismert települések (Parajd, Korond, Szováta, Alsó-Felsősófalva, Farkaslaka) szintén ideálisak a 3-4 napos utakat keresők számára. Itt a sóbányát, a Sószorost, a fürdőket, Tamási Áron sírját és a Madarasi Hargitát tartják a kistérség legérdekesebb látványosságainak. A Sóvidék előnye, hogy aránylag kis területen helyezkedik el minden látnivaló, így nem szükséges váltott szálláshelyben gondolkodni, ráadásul, ha csak a szabadlevegőn sétálunk már az önmagában felüdülés.

Forrás: MTI
A parajdi sóbánya

Székelyudvarhely után a környék szinte kínálja magát, hogy a városi örömök mellett a természeti szépségekre is áldozzon az utazó. A Libán-tető és a Görgényi havasokat követően a Gyergyói-medence ígér kalandos autózást, már amennyire az utak minősége ezt engedi. A Pongrác-tető - Gyilkos-tó Békás-szoros, vonalon is érdemes elidőzni, és egy nagylevegővel Vajdahunyad felé folytatni az utat.

Vajdahunyad, Déva, Lugos, Temesvár

Forrás: MTI
Vajdahunyad

Vajdahunyad az egykori vas- és acélkohászati központ a vártúrások egyik kedvenc úti célja. A Hunyadiak gótikus-reneszánsz várkastélya, annak hat tornya, illetve a Mátyás loggia és számos terem kihagyhatatlan és fontos látnivaló.

Forrás: MTI
Magos Déva vára

Alig 20 kilométerre Vajdahunyadtól, a Szamos bal partján található Déva váránál a befalazott lány legendájával ismerkednek az utazók, és a várhegyről jól látható a Retyezát hósipkás csúcsaiban gyönyörködnek, majd Lugos és Temesvár irányába indulnak.

Vajdaság 

Erdélyhez képest a Vajdaság nem annyira keresett úti cél, jóllehet, a határ túloldalán meghúzódó aprócska Gombos, Bács, Eszék, Belgrád (Nándorfehérvár), a verseci vár, Újvidék és a péterváradi vár még mindig tartogat érdekességeket.

Forrás: Wikimedia Commons
A péterváradi vár

A legjobban természetesen azok járnak, akik a túrát régiónként járják végig, így az Őrvidék, a Délvidék, Erdély, Kárpátalja és a Felvidék valamennyi nagyobb települése több figyelmet kaphat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK