Az EasyJet elnézést kért a tel-avivi járaton felszolgált disznóhús miatt

Vágólapra másolva!
Az EasyJet diszkont légitársaság elnézést kért utasaitól, mivel egy Tel Aviv-London járaton kizárólag disznóhúsból készült ételeket szolgáltak fel.
Vágólapra másolva!

Több izraeli utas is étel nélkül maradt az EasyJet diszkont légitársaság egy Tel-Avivból Londonba tartó járatán a repülés 4 és fél órás ideje alatt, mert az utaskísérők kizárólag disznóhúsból készült ételeket tudtak felszolgálni az utasoknak. A zsidó hit előírásai tiltják a disznóhús fogyasztását.

Az utasok egyike, Victor Kaufman a Sun című újságnak azt mondta, hogy a légitársaság némileg tapintatlan volt. Nem ártana, ha utánanéznének a kulturális szokásoknak, ha már kiterjesztik működésüket a Közel-Keletre is, a disznóhús tilalma ugyanis a muzulmánokat is érinti - mondta.

Az EasyJet szóvivője a Daily Mailnek elmondta, hogy a légitársaság tavaly novemberben kóser menüt vezetett be az Izraelbe közlekedő járatain, és szigorúan ügyelnek arra, hogy az érintett utasok ne kapjanak disznóhúsból készült ételeket. A jelek szerint ennél az adott járatnál hiba történt az ételtároló konténerek berakodásánál. A légitársaság elnézést kért az utasoktól, és ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben más járatokon nem fordul elő hasonló eset.