Az Egyesült Államokba érkező turisták többnyire elkerülik ezeket a helyeket, pedig ha valaki ellátogat ide, az igazi ősi amerikai kultúrát ismerheti meg. Kanyonokba vájt puebló paloták és az alvó ute harcos legendája. Ősi indián kultúrák és legendák nyomában a Közép-Nyugaton.

Talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok első nemzeti parkját az ősi pueblo indiánok lakhelyén létesítették 1906-ban, hiszen az itteni régészeti leletek az ország területén talált egyik legősibb kultúrát őrizték meg az utókornak. A Mesa Verde Nemzeti Park, bár a kevésbé ismert amerikai parkok közé tartozik, kulturális értékét tekintve a leggazdagabb. A park nevét is adó fennsíkokon és a kanyonok természetes vájataiban hozták létre telepeiket az ősi pueblo indiánok valamikor 1400 évvel ezelőtt.

A park területén ma is látható, a kanyonok falába épített települések csak később, az 1200-as években jöttek létre, de addigra már az anasazinak is nevezett pueblók jelentékeny kultúrát hoztak létre, szerszámokat készítettek, vadásztak, földet műveltek és kereskedtek szomszédaikkal.

Az anasazi szó navajo nyelven ősi idegeneket jelent, a területen a későbbi időkben élt indián törzsek így hívták azt a népet, amelyet ma ősi pueblónak nevezünk. S bár tárgyi és épített emlékek nagy számban maradtak utánuk, a települések 19. század végi felfedezése óta sok titkot nem sikerült megfejteniük a régészeknek.

Forrás: Wikipedia/Massimo Catarinella
A pueblók kanyonokba épített házakban laktak

A legnagyobb gond a kutatók számára, hogy az ősi pueblók nem hagytak írásos emléket maguk után, így az sem teljesen bizonyítható, hogy miért hagyták el hirtelen, egy-két nemzedéken belül művészi fokon felépített házaikat, szentélyeiket, és miért vándoroltak délebbre.

Az ősi pueblók nagyjából 1400 évvel ezelőtt kerültek a Mesa Verde környékére, s 750 éves itt tartózkodásuk alatt legalább három, jól meghatározható és elkülöníthető időszakon, korszakon mentek keresztül. A lakóhelyek a földbe vájt lakógödröktől fokozatosan fejlődtek a ma is látható bonyolult építményekig, ahogy a kezdetben vadászó és gyűjtögető életmódot folytató nép fokozatosan lépett előre a növénytermesztés, az agyagedény-készítés vagy a kereskedelem felé.

A szálláshelyek kezdetben a fennsíkokon helyezkedtek el, csak több száz év múlva "költöztek" a kanyonok mélyére, ahol nemcsak az esetleges - bár ritka - ellenséges támadásoktól voltak védve, hanem az elemektől is. Az ősi pueblók fénykora, nagyjából 1100 és 1300 között volt. Ekkor a törzs lélekszáma több ezer fős lehetett, már igazi, két-három szobás házakban laktak a kanyonok mélyedéseiben, amelyekben az egyik helység általában az úgynevezett kiva volt, amely egyszerre szolgált közösségi térként és szentélyként.

A Mesa Verde Nemzeti park kanyonjaiban ma is látható impozáns építmények viszonylag rövid idő alatt, kb. 1190 és 1270 között épültek. Ezek már valóságos paloták a korábbi építményekhez képest, sok szobával, emeletekkel, ablakokkal, tornyokkal rendelkeztek. Építészetük csúcsát a 150 szobás Sziklapalota jelenti, amely több tucat családnak adott otthont.

Forrás: Wikipedia/Ben FrantzDale
Alig száz év alatt néptelenedett el a település

Furcsa mód az ősi pueblók alig 100 évig éltek ezekben az impozáns házakban, ugyanis 1300 körül hirtelen elnéptelenedett a település, és senki sem tudja, pontosan miért. Találgatások, valószínűsítések persze vannak. A leginkább elfogadott teória szerint az 1200 évek utolsó negyedében hatalmas szárazság pusztított a környéken, amelynek következtében a termés nagy része elpusztult, a tartalékok kimerültek. A furcsaság az, hogy a pueblók korábban is túléltek hosszabb száraz időszakokat, mégsem kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

Valószínűleg a környező földek, erdők, a vadállomány a több száz éves használat után épp ebben az időben merült ki, elképzelhető, hogy szociális problémák is közrejátszottak az itt lakók távozásában, de épp úgy lehettek nézeteltéréseik más törzsekkel, amelyekkel korábban békés kereskedést folytattak. Mindezek miatt néhány év alatt a pueblók máshol kezdték keresni a boldogulást, és a mai Új-Mexikó és Arizona határán telepedtek le, ahol egyébként rokon törzsek szállásterületei voltak. Bármi történt is, tény, hogy a ma is élő pueblók egy része és más törzsek is a Mesa Verde egykori lakóinak leszármazottai.

Az alvó ute harcos legendája

Bár nem tartozik a Mesa Verde Nemzeti Parkhoz, az erre járó látogató automatikusan beleütközik a látványba. Colorado és Utah államok határán, az ősi ute indiánok egykori területén, Cortez városától dél-nyugatra van egy furcsa hegy, amely egymaga emelkedik ki a környező síkságból.

Az Alvó Ute-hegy a mai napig szent területnek számít az ute törzs megmarad tagjai szemében. A törzs egykor hatalmas területen, a mai Colorado állam nyugati részén, a Sziklás-hegység vonulatai között és az attól nyugatra elterülő síkságon élt.

Az ute indiánok lélekszáma mára erősen megfogyatkozott, és többségük a hegy lábánál lévő Towaoc városában, illetve az itteni rezervátumban él. A terület különböző egyezmények révén maradhatott az indiánok tulajdonában, és korántsem fedi le az egykori törzsi terület teljes nagyságát. Tekintve, hogy a hegy szent hely, túrázóknak vagy egyszerű kirándulóknak tilos a belépés.

Forrás: Wikipedia
Az Alvó Ute Harcos hegye

A hegy különlegessége, hogy ha megfelelő szögből nézzük, egy földön fekvő indián harcos sziluettje rajzolódik ki előttünk. Jól kivehető a harcos feje (a képen a jobb oldalon), hajdísze, a mellkasán keresztbe font karja, sőt még a térde és lábfeje is.

A legenda szerint egy ute harcos isten leszállt az égből, hogy megküzdjön a Föld gonosz erőivel. A harc során megsebesült, és lefeküdt a földre, hogy kipihenje magát. Sebei azonban olyan súlyosak voltak, hogy elaludt, és a sebekből ömlő vér folyóvá alakult, amely táplálta a környező népeket.

Amikor köd vagy felhők fedik a hegyet, a hiedelem szerint a harcos az évszaknak megfelelően másik takarót húz magára. Ha zöld felhők érkeznek fölé, tavasz közeledik, a sötétzöld felhők a nyarat, a sárga és vörös felhők az őszt, a fehérek pedig a tél érkezését jelzik.

Az uték úgy tartják, hogy ha a felhők a legmagasabb csúcs körül gyülekeznek, a harcos elégedett népével és zsebéből esőfelhőket enged ki a tájra. A legenda szerint a nagy ute harcos egyszer majd felébred mély álmából, hogy segítsen a törzsnek ellenségei legyőzésében. A törzs tagjai szerint ez bármikor bekövetkezhet.