Vágólapra másolva!
A gyerek- baba-és kamaszbarát szállodáknak köszönhetően a családosoknak ma már könnyebb dolguk van. Már nemcsak gyurmázni és pingpongozni lehet naphosszat. Altatóőr, mobiltelefonra üzenő alvásfigyelő, bili, gyerekágynemű, kalandjátszótér is lehet a jobb szállodák szolgáltatásai között.
Vágólapra másolva!

Korábban a gyerekes nyaralások rengeteg szervezéssel és lemondással jártak. Minél kisebb gyerekkel utazott egy család, annál több csomaggal kellett elindulniuk. Csak érkezés után derült ki, hogy az adott szálloda a legelemibb szolgáltatást sem tudja nyújtani. Nincs etetőszék, a babakocsi nem fér el sehol, nincs gyerekágy, a szobát át kellene rendezni, és a nagyobbik testvér is csak tekézni vagy ping-pongozni tud egész nap.

A szállodák ma már akkor is kötelességüknek érzik, hogy kiszolgálják a gyerekkel érkezőket, ha nem kifejezetten ez a profiljuk. Előfordulhat viszont, hogy a wellness szállodákkal hasonlatosan a gyerekbarát hotelek is túlértékelik a szolgáltatásaikat. Érdemes ezért előre érdeklődni a szobák elrendezéséről, arról, hogy van-e például babakád, pelenkázó illetve cumisüveg melegítő. Magára valamit is adó szállásadó mindezeken felül igyekszik legalább egy játszótérrel, gyerekmedencével, és változatos gyerekprogramokkal illetve képzett animátorokkal készülni. Léteznek azonban ettől sokkal jobb szolgáltatók is.

Forrás: Kolping Hotel

Hotel Koping, Alsópáhok: gyerek paradicsom

A Hévíztől néhány kilométerre fekvő alsópáhoki Kopling Hotel neve szinte egybeforrt a család és gyerekbarát jelzővel. Itt nemritkán egyszerre kétszáz gyerek is nyaral a szüleivel.

A Hotel Kolpingban legalább hét kategóriában kínálnak csomagokat. Ráadásul a vendég maga állíthatja össze a programokat, attól függően, hogy babás, (0-3 év) örökmozgós, (3-7 év) felfedező, (7-18) nagyszülős, egyedülálló szülős, vagy pocakos nyaralásra érkezik.

A babával érkező pár száz forintért rendelhetnek altatóőrt, vagy mobiltelefonra üzenő alvásfigyelőt. A nagyobb gyerekek szüleit főleg a szabadtéri programok nyugtatják meg, mert ezek értelmes, természet közeli elfoglaltságot jelentenek a gyereknek. De a kismotoros száguldozás, a pedálos gokartozás és a kalandjátszóteres erőpróbák után nem lesz gond az esti elalvással. Ezen kívül a kötél akadálypályák, a kalóztornyok és a mini farm rengeteg is élményt tartogat.

Forrás: Kolping Hotel

Aki lemaradt a húsvéti ajánlatokról, még készülhet a májusra, sőt tulajdonképpen az egész nyári szezonra. Izgalmas ajánlatok már a következő hónapra is találhatók. A baba-úszótáboros napok például remek vakációnak ígérkeznek, de érdemes megfontolni a május első hetében esedékes nagyszülős nyaralást, amelynek keretében vagy a nagymama vagy a nagypapa ingyen vendégeskedhet a szállóban. Szintén májusban lesz babatornás és egy "5 év alatt ingyenesen" akció.

A szállodában több, kifejezetten a gyerekek és a gyerekes szülők kedvéért kialakított szolgáltatás is a vendégek rendelkezésére áll. Az egyik Boóország több száz négyzetméteres játékbirodalma, ahol egész évben dübörögnek a gyerekprogramok, ez ugyanis az ország legnagyobb szállodai játszóháza. A másik pedig a szálloda különleges családi apartmanjai, amelyek színes gyerekszobákkal várják a gyerekeket szintén, amely szintén egyedülálló a hazai piacon.

Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel: bőséges választék

A wellness szerelmeseinek kapóra jöhet az Aquaticum. A családosok élvezhetik a debreceni gyógyvizet, az összes gyógyászati és wellness kezelést, mindeközben a csemetéikkel térítésmentesen foglalkoznak a játszóházban.

Itt az alapfelszerelés között szerepel az etetőszék, a gyermekmenü, a cumi sterilizáló, a cumisüveg melegítő, a bébifon, a babaágy, a babakád, a fürdőszobai fellépő (zsámoly), a WC-szűkítő, a kiságyra helyezhető pelenkázó, a használtpelenka-tartó, az orrszívó porszívó és a bébiétel-melegítési lehetőség.

Debrecenben szállodán kívüli gyerek programokat is kínálnak, ezek közül talán a legérdekesebb a csúszdabajnokság illetve a zsebpecázás, amit animátorok felügyelete mellett a szomszédos Békás-tónál szerveznek. A szülők egy kisebb összeg ellenében éjszakai felügyeletet is kérhetnek, ha éppen estére programot szeretnének tervezni.

A négycsillagos szolgáltatásoknak köszönhetően az Aquaticum árai nem a legolcsóbbak. Májusban azonban akad egy két jó ajánlat. Ilyen például a "Mediterrán hétvége" csomag, amelynek keretében "Minden második fő féláron" pihenhet 2 éjszakás foglalás esetén.

Hotel Pelion Tapolca: Gyógyulás és pihenés együtt

A Hungest Hotel láncolat tapolcai egységében szintén nagy gondot fordítottak a szállodán kívüli programlehetőségekre. Életkortól függően a gyerekcsoportok felkereshetik a balatonedericsi Afrika Múzeumot és Állatkertet, a tapolcai Malom-tavat és a 15 km-re fekvő, Őshonos állatairól és gyógynövényeiről híres a Salföld-majort.

Bent a szállodában családok számára kialakított összenyitható szobák és lakosztályok között lehet válogatni.

A szálloda management tapasztalata szerint sok családban több krónikus betegség is előfordul egyszerre. Ezért a reumás panaszokkal küszködő nagyszülők, a szénanáthás szülők és az asztmás gyerekek mindannyian részt vehetnek a hotel pulmonológiai szakrendelésein. Ezen kívül a Tapolcai gyógybarlangban a helyi mikroklíma körülményeire alkalmazott sajátos, komplex légzésrehabilitációt, légzőtornát és vizigimnasztikát is biztosítnak minden családtagnak.

Háromcsillagosok között is válogathatunk

Átlagosan 8-12 ezer forintos napi szállásdíjjal számolhatnak azok, akik a nagyobb szállodák helyett a családi vállalkozásokban üzemelő kisebb apartman házakat vagy falusi szállásadókat keresik. Ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni, hogy az interneten feltüntetett felszereltség ne csak csábító, de valóban létező legyen.

A Fertő-tó közelében fekvő Sára Lux a szolgáltatásaihoz képest meglepően olcsón, fejenként alig 6 ezer forintért kínálja az apartmanjait. A szülőknek nem kell foglalkozniuk a rácsos babaágy cipelésével, mert itt még gyermekágyneműt, gyermekpárnát, bilit, gyerek WC-t, fürdető kádat, pelenkázót, lázmérőt és lázkúpot, gyermek biztos konnektorokat, mesecsatornát, járókát, etetőszéket, cumisüveg melegítőt és babapancsolót is kínálnak. További könnyítés képen ingyen napernyőt, gyereksarkot játékokkal, fürdőlepedőket, mesekönyvtár, kártyát és társasjátékot is kérhetünk.

(x)