Akár 30 milliárd forintot is hozhat, ha gyógyhely lesz Sárvár

Akár 25-30 milliárd forintnyi beruházást indukálhat, ha hivatalosan is gyógyhellyé nyilvánítják Sárvárt. A címet többek közt Hévíz, Balf, Harkány és Hajdúszoboszló birtokolja.

Az országban 13 olyan település létezik, amely rendelkezik gyógyhely-minősítéssel. Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója szerint, ha megkapják a minősítést, az eddigieknél is több turista jön Sárvárra, így jócskán túllépik majd az eddig évente félmilliós látogatószámot.

Huszonhét éve nem minősítettek egyetlen magyar várost sem gyógyhellyé. Legutóbb 1984-ben ítélték oda a gyógyhely címet. Gyógyhely például Hévíz, a Balfi Szanatórium, Harkány és Hajdúszoboszló. Sárvár a cím elérése érdekében az elmúlt években már több milliárdos fejlesztést hajtott végre.

Sárváron most a termál körút megépítésével 250-300 hektár terület már a gyógyhelyi arculatnak megfelelő. Az új gyógyhely lesz az első, amely a klasszikus, idősebbeknek szóló gyógyfürdői szolgáltatások mellett, a fiatalálabbaknak, a gyermekes családoknak is igazi, nemzetközi szinten is megfelelő wellness és élményjellegű szolgáltatásokat kínál. A címet körülbelül egy év múlva kaphatja meg a Rába-parti város, addigra vizsgálják meg, hogy megfelel-e az összes feltételnek.

A gyógyhelyminősítést az egész város, vagy egy városrész kapja, ezért a település környezetének is a gyógyulni vágyók igényeit kell szolgálnia. Vizsgálják például, hogy van-e elég kerékpárút vagy zöld övezet, illetve hogy milyen magas a zaj- és porszennyezés a településen. A városnak garanciákat kell adnia, például, a sárvári víz minőségére, a levegő és a város tisztaságára. Egyszóval a város vezetésének arra kell törekednie, hogy "ötcsillagos várost építsen" - mondta Kondora István, a város polgármestere.

KAPCSOLÓDÓ CIKK