A világ legszebb metrómegállói

Vágólapra másolva!
Megelevenedik a kortárs művészet, feltárulnak városi legendák és itt -ott maga a történelem is. New Yorktól, Stockholmon és Teheránon át Torontóig freskók és graffitik, ultramodern ülőalkalmatosságok, azulejók és obeliszkek díszítik a metróállomásokat. Mi történik a "földalatti galériákban" és miről maradnak le a városnéző buszokról bámészkodó turisták? 
Vágólapra másolva!

Magára valamit is adó turista gyalog jár, vagy újabban a világszere közkedvet környezetbarát bérbiciklivel. Praktikus okokból természetesen buszra is felül, a nagyobb távolságok leküzdéséhez pedig ésszerűen metrót használ. A tömegközlekedés mindazonáltal remek szórakozás- vallják az alternatív városnézők-, hiszen minden nagyvárosnak megvannak a maga szabályszerűségei, bevett szokásai. Feltárul a helyiek viszonya a szolgáltatásokhoz, nem utolsó sorban önmagukhoz és egymáshoz. A tömegközlekedés tehát fontos és érdekes értékmérő.

Manapság egyébként egyenesen divat a metrózás. A szerelvények és az állomások, illetve a hozzájuk fűződő nagyvárosi legendák egyeseket legalább akkora izgalomban tartanak, mint másokat a repülőgépek és a nemzetközi terminálok.

És hogy mennyi mindent tartogat a metró a turisták számára, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy már vezetett metró túrák is léteznek. Torontóban, Szöulban, New Yorkban és Pekingben alagutakon, szerelőhangárokon és megállóhelyeken át kalauzolják az alternatív városnézés iránt érdeklődőket. Ki tudja, egyszer még ajándékboltok is települnek a jegyárus fülkék mellé, ahol játék metró-szerelvényeket és a közlekedési társaság emblémájával ellátott pólókat, vagy régi graffiti replikákat lehet majd vásárolni. Akik viszont átlagturistaként csak A pontból B-be igyekeznének, semmiképpen ne hagyják ki az alábbi megállókat. A látvány még egy átszállójegyet is megér.

Sz.K.