A legjobb görög szigetek nyárra

Az idei nyár a görögöké lehet még akkor is, ha létezik olcsóbb úti cél is Görögországnál, bár az ország pénzügyi válsága miatt várhatóan kedvezőbbb árakkal várják majd a turistákat. A tavalyi mélyrepülés után ezen a nyáron kitesznek magukért az athéniak is, így akinek belefér egy repjegy, és már unja az Adriát, induljon el Hellászba. Strandok és látványosságok Görögország legszebb üdülőhelyein.

Az elmúlt két évben Törökország és az észak-afrikai államok csábították el az utazókat, de a komoly nehézségekkel küzdő görög gazdaság és az ebből következő zavargások sem csalogattak túlzottan. Az egykor 15 millió turistaérkezéssel büszkélkedő görög turizmus ugyanakkor az idén kétszámjegyű, minimum 10 százalékos növekedésre számít. A megrogyott görög gazdaság mindenkori húzóágazata ebben a szezonban tehát nagyot alakíthat.

Semmi sem lehetetlen

A görög szolgáltatók ráadásul kedvező helyzetben is vannak. A turisták jobb szolgáltatásra, tapasztaltabb vendéglátókra, gördülékenyebb kiszolgálásra vágynak, mint amilyenben a török Riviérán vagy a bolgár Napos-parton lehetett részük az elmúlt években, és nyugodtabb környezetet szeretnének, mint amilyet például Mallorcán vagy Ibizán találnak.

 

Görögországi kedvcsináló

 

Miközben a legnépszerűbb üdülőhelyek javában készülnek, néhány légitársaság már jelezte, hogy az előfoglalások alapján növeli a Görögországba induló járatainak számát. Rodosz szigetén például ez év áprilisában közel 60 százalékkal több turista landolt, mint tavaly ilyenkor, a kikötőkbe érkező óceánjárókról pedig csaknem 40 százalékkal több turista szállt le - írja az Athens News. Athénban egyébként ezen a nyáron két alkalommal - június 5-én és szeptember utolsó hétvégéjén - ingyenesen látogatható majd többek közt az Akropolisz, az agóra és a Kerameikosz.

Zakintosz: aktív pihenés

Forrás: AFP

A tengerparti lustálkodásba beleunt nyaralók előszeretettel keresik a jón szigetvilág harmadik legnagyobb szigetét. Itt hódolhatnak a hegymászásnak, a búvárkodásnak és a túrázásnak egyaránt. A népszerű szabadidős tevékenységek közé tartozik például a sziget legmagasabb pontjának, a 756 méter magas Vrachionasznak a meghódítása. A másik kedvelt program a navagiói öbölhöz tett kirándulás, ahol egy 1983-ban hajótörést szenvedett és félig a homokba süppedt csempészhajó maradványai meredeznek. Szelíd, természetközeli programokat a sziget északi és déli részén érdemes keresni. Északon a mediterrán barátfókákat, délen a védettséget élvező álcserepes teknősöket lehet megfigyelni.

 

A teknősök szigete

 

Korfu: a bőség zavara

A smaragdszigetként ismert Korfun a narancsfák évente háromszor borulnak virágba, és háromszor érlelik be a gyümölcsöt. Itt a klímának és történelemnek köszönhetően a bujaság minden értelemben megmutatkozik. Gazdag a helyi konyha, rengeteg a látnivaló, változatos a part. A bőség zavarában azonban az jár a legjobban, aki a semmittevés és napozás mellett azért körülnéz a fővárosban Kérkirában, és megnézi legalább a Szent Mihály- és Szent György-palotát, Korfu legmonumentálisabb épületeit. Motoros vagy autós kirándulásaink során is érdemes néhány nagyobb várost is felfedezni a szigeten: meglátogathatjuk például Paleokasztricát, Benitszeszt, Szidarit, Messzonghit, vagy Moraitikát.

Forrás: AFP

Ami a strandolást illeti, a szigeten válogatni lehet a strandok között. Gyerekeseknek az olaj- és gyümölcsfák övezte Szidarit ajánljuk, ahol a lassan mélyülő homokos part túloldalán mozgalmas főutca húzódik. Roda kissé kavicsos, viszont nagyon csendes, amiért sokaknak megéri fölautózni a sziget északi részére. Ipszosz is csendes strand hírében áll, egészen addig, míg a nap le nem nyugszik. Szürkülettől hajnalig féktelen bulizás jellemzi ezt a partszakaszt.

 

Korfu, a smaragd sziget

 

Aki csecsebecsék helyett valami épeszű ajándékot hozna a szigetről, vásároljon egy palack olívaolajat. Korfu Görögország egyik legnagyobb olívatermelő területe, és érdekessége, hogy az itteniek nem szüretelnek, hanem egyszerűen begyűjtik, vagyis összeszedegetik a frissen lehullott termést.

Mykonosz: jobbnál jobb strandok

Az alig száz négyzetkilométeren elterülő Mykonosz a Jón-tenger szigetvilágának apró ékszerdoboza. Közel nyolcvan kilométer hosszú partjszakaszán kilenc híres strand található. Érdemes előbb autóval körülnézni a szigeten, mielőtt strandot választanánk, mert mindegyiknek megvan a maga előnye és bája.

 

Az ismeretlen Mykonosz

 

Ornosz azért népszerű, mert közel van a fővároshoz, Mykonoszhoz, és a tengerpart széles. Az északi oldalon fekvő Kalafatisz mindig szeles, ezért inkább a szörfösök keresik. A Panormosz a helyiek kedvence, idejár mindenki hétvégén, mert a szél hűsíti a levegőt és fodrozza a vizet.

Pranga talán a legideálisabb strand az egész szigeten. Sekély, lassan mélyülő fehér homokos partja a kisgyermekes családoknak is kedvez. Itt a késő délutáni koktélok után, korán kezdődnek az esti partik. Napnyugta után, ahogyan hűl a levegő, a fiatalok továbbállnak Prangáról a Paradise strandra, ahol végül is napszaktól függetlenül a legnagyobb a pezsgés. A pihenésre, nyugalomra vágyók szinte soha nem keresik ezt a partot.

Forrás: AFP

A Super Paradise Mykonosz aranypartja. Talán a legszebb öböl a szigeten, amelyet meredek sziklafal övez, és csupán keskeny sétaúton lehet megközelíteni. A jómódú utazók Platyt kedvelik, ahol visszafogott a hangulat, a tavernák diszkrétek, sok a kisméretű, de előkelő butik, szálló, a tehetős nyugdíjas és az öbölben ringatózó luxusjacht.