Akadálymentes kilátó nyílt a fonyódi Várhegyen

Vágólapra másolva!
A Balaton egészére, a berek védett lápvidékére és a somogyi dombságra páratlan látványt nyújt az a mozgáskorlátozottak által is látogatható kilátó, melyet pénteken avattak fel Fonyódon, a Várhegyen.   
Vágólapra másolva!

A csaknem 240 méter magas dombon, egy adótorony köré épült többszintes, körpanorámás faépítmény mellett akadálymentes parkolót, mosdót és egy tanösvényt is kialakítottak rönkbútorokkal, padokkal. A kilátóhoz vezető tanösvény a helyi élővilágot, a természeti értékeket mutatja be kihelyezett táblákon. A beruházáshoz a tóparti város önkormányzata 67 millió forint uniós támogatást nyert el, amelyhez 30 millió forint saját erőt biztosítottak.

A kilátót, amely a remények szerint a város jelképévé és turisztikai vonzerejévé válik, szombattól veheti birtokba a közönség. A város honlapján is olvasható meghívó szerint az első látogatókat 17 órától tárogatószó fogadja, Hidvégi József polgármester köszönti az egybegyűlteket. A történelmi egyházak képviselői megáldják a kilátót, majd zenés produkciók váltják egymást.