"Ilyen időben a kutya nem foglal" - csökkenő forgalom a Balatonnál

Vágólapra másolva!
A szoba- és apartmankiadók erősen, a nagyobb szállodák szinte alig érezték meg a júliusi hideg időjárást a Balatonnál. Utóbbiaknál a foglalások többségét, 85-90 százalékát már télen és tavasszal realizálják, míg az apartmanok lefoglalásánál csak az utolsó pillanatban döntenek a turisták, az időjárás függvényében.
Vágólapra másolva!

Drámainak nevezte az elmúlt két hét foglalási adatait a fonyódi Balaton Travel irodavezetője, Kaponna Árpádné. Az irodavezető az [origo]-nak elmondta, hogy a rossz idő miatt szinte teljesen elmaradtak a foglalások a település környékén: július utolsó két hetében összesen öt foglalás érkezett az irodához.

Jó időben rengeteg foglalás és online lekérdezés érkezik az irodához, de az esős, viharos időjárás miatt az érdeklődők száma is gyakorlatilag nullára csökkent. Ilyen időben a kutya nem foglal szállást - mondta. A már meglévő foglalásokat ugyanakkor csak elenyésző számban mondták vissza az utasok - mondta Kaponna Árpádné. Ez talán annak is köszönhető, hogy Fonyód közelében több olyan vizes programlehetőség is kínálkozik, amelyeket rossz időben is igénybe lehet venni (Hévíz, Zalakaros vagy a közelben lévő és szinte alig ismert fürdőhely, Csisztapuszta).

Az irodavezető szerint a magyarok az utolsó pillanatig kivárnak, ha a Balatonnál tervezik a nyaralást. Figyelik az időjárás-jelentést és ha jó időt ígérnek, azonnal beindulnak a foglalások. A szerdára ígért jó idő hírére is megindultak a foglalások - tette hozzá.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Hasonló jelenségről beszélt a rossz idő következtében Papp Istvánné, a balatonszepezdi Astra Tourist irodavezetője. A településen és Révfülöpön sem jellemző, hogy nagy számban visszamondanák a már létező foglalásokat a nyaralóvendégek, ugyanakkor új foglalásokat itt sem tapasztaltak. Az irodavezető elmondta, hogy az online foglalási lehetőség miatt az apartmanok nagy része már május előtt elkel. A révfülöpi Centrál Touristnál is azt válaszolták kérdésünkre, hogy erősen visszaestek a foglalások a rossz idő miatt.

A szállodák kevésbé sérülékenyek

A szállodák esetében egyelőre nincs átfogó statisztikai adat a júliusi rossz időjárás miatti forgalomkiesésre, erről csak 1-2 hónap múlva, a KSH adatainak ismeretében lehet pontos értéket adni - mondta kérdésünkre Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára.

Vászolyi Judit, a balatonfüredi Annabella és Marina szállodák értékesítési és marketingigazgatója szerint a nagyobb, láncokhoz tartozó szállodákat kevésbé érint súlyosan egy néhány hetes rossz idő. Ezek a hotelek ugyanis már hónapokkal a nyári főszezon előtt feltöltik szobáik 85-90 százalékát, épp az időjárás szeszélyessége miatt. Így tudják bebiztosítani, hogy a hidegebb napokon is maximális kihasználtsággal üzemeljenek. A szobák csupán 10-15 százalékát értékesítik az adott hónapban, igaz, ekkor a lehető legmagasabb listaáron. Ezeket a szobákat csak az utolsó pillanatban foglalják le a - döntően magyar - vendégek. A rossz idő miatt ezt a lehetőséget most elveszítettük - tette hozzá.

Forrás: MTI/Demcsés Zsolt

A korai értékesítéshez jelentős, olykor 20 százalékos kedvezménnyel kínálják a szobákat, így jutalmazzák azokat, akik már jó előre hajlandók befizetni a nyári nyaralást. Ebben az esetben a foglaláskor egy 20-30 százalékos előleget kérnek az utasoktól, amely nem visszatérítendő (kivéve az indokolt orvosi eseteket), viszont a foglalás időpontja módosítható.

Ez utóbbi lehetőséget több külföldi vendég is kihasználta a júliusi hideg napok alatt - mondta Vászolyi Judit. Többen is augusztus elejére, már napsütéses napokra módosították foglalásaikat. Az igazgató szerint a múlt heti 1-2 napsütéses napon hirtelen beindultak a foglalások a már melegnek és napsütésesnek ígérkező dátumokra, majd az újra rosszra forduló időjárás miatt ezeket a foglalásokat szinte azonnal le is mondták a vendégek. Ennek ellenére a két említett szálloda 100 százalékban tudta hozni a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált forgalmat.

Az igazgató szerint a rossz idő elsősorban azoknak a kisebb, családi vagy magánkézben lévő szállodáknak jött rosszul, amelyek döntően a belföldi, hétvégi nyaralókra számítanak.