A látnivalók helyett a szexért mennek a turisták Prágába

Vágólapra másolva!
Egyre több külföldi utazik Prágába a történelmi nevezetességekre fittyet hányva kéményt mászni, házasságot kötni, a város alatti szennyvíz-alagutakban sétálni, de leginkább a prágai éjszakai klubok szolgáltatásai vonzzák a nyugat-európai férfi turistákat.
Vágólapra másolva!

A kéménymászáshoz feltehetően Jiri Menzel Sörgyári Capriccio című filmjének egy jelenete csinált kedvet, a házasságkötéshez pedig egy dél-koreai sorozat. Utóbbit részben a cseh fővárosban forgatták, címe Szerelmesek Prágában, és olyan népszerű lett Dél-Koreában, hogy tavaly elkezdtek érkezni a párok az ázsiai országból kifejezetten esküvői céllal.

A kéménymászás Csehországban jegyzett sport: hivatalosan is létezik kémény- és hűtőtoronymászók szervezete. A külföldi érdeklődés alapján úgy tűnik, más országban is akadnak hasonló "bohémok".

Forrás: AFP

A bohémek pedig kedvüket lelhetik a cseh szexiparban. Az ország rajta van a világ szexturizmusának 20-as toplistáján az alacsony árfekvés és az éjszakai klubok magas színvonala révén. A külföldiek zömét német és brit férfiak teszik ki.

A hagyományos turisztikai látványosságok látogatóinak száma ugyanakkor három éve folyamatosan gyérül. Tavaly 6,3 millió turista fordult meg Csehországban, de közülük csupán 400 ezren keresték fel a Nemzeti Örökség Hivatala által gondozott történelmi nevezetességeket. Az idén a külföldi látogatók 5 százalékos növekedésére számít a cseh idegenforgalmi hivatal.