Átadták Európa egyik leghosszabb síliftjét

Pinzolo Campiglio Express
Vágólapra másolva!
Karácsony előtt adták át Olaszországban, Trentino tartományban, a Madonna di Campiglio és Pinzolo közötti összekötő liftet, amely így Európa egyik leghosszabban kanyargó felvonója.
Vágólapra másolva!

A két szomszédos síterep összekötése, illetve a tervek elkészítése egy több évtizedes célja volt a két település lakóinak és a pályaüzemeltetőknek. Hosszas tervezés és előkészületek, valamint többszöri nekifutás után tavaly augusztusban megkezdődhettek a munkálatok és végül karácsony előtt, december 22-én átadták a Pinzolo-Campiglio Express kabinos liftet, amely új lökést adhat a két síterep forgalmának - írja a Síelők.hu.

Az új kabinos lift különlegessége, hogy négy állomásból és három szakaszból áll, amelyek szinkronban és szükség esetén külön-külön is üzemeltethetők. A Leitner cég által épített lift Európa egyik leghosszabb felvonója is egyben, a teljes hossza ugyanis 4800 méter.

A kötélpálya a közel 5 kilométeres út alatt 1113 méteres szintkülönbséget küzd le, a 122 darab nyolcfős kabinban óránként 1800 utas juthat át egyik síterepről a másikra. Az út tizenhat percig tart.