Most érdemes sícuccokat vásárolni

símelléklet, sílécek
Vágólapra másolva!
Talán így a síszezon vége felé a legtöbb hobbisíző nehezen szánja el magát egy újabb kiadásra, de érdemes megfontolni a felszerelés felújítását, ugyanis ilyenkor kezdődnek a nagy szezonvégi leárazások. A legtöbb sportboltban és nagyobb áruházban nem ritkán 50-70 százalékos kedvezménnyel juthatunk hozzá márkás bakancsokhoz, lécekhez. Szemezgetünk a kínálatból.
Vágólapra másolva!

A nagy sportszeráruházak ajánlatai között válogatva nem ritka, hogy márkás lécek kötéssel együtt az eredeti ár feléért beszerezhetők a szezon végi hetekben. A Hervis kínálatában például egy Atomic női léc XTL kötéssel az eredeti 100 ezer forintos ár helyett 40 százalékkal olcsóbban, 60 ezer forintért vihető el. A léc négyféle méretben is kapható, és ideális a kezdő és a középhaladó síelő hölgyek számára.

A lécek mellett a síruházat egyes darabjait is kedvezményesen vásárolhatjuk meg. A Skioutlet sportáruház ajánlatai között síkabátok, bakancsok, sisakok és kesztyűk is vannak akciós áron. A Nordica Easy Move nevű férfi sícipője például az eredeti 32 900 forintos ár helyett 19 900 forintba kerül, de a profi kategóriában is jelentős árengedményeket kínál a bolt: a Nordica Speedmachine férfi modell 130 900 forint helyett 79 800 forintba kerül. A gyerekbakancsokat is érdemes ilyenkor, a szezon vége felé beszerezni, ha spórolni akarunk. Az egycsatos Nordica Super N gyerekbakancs 19 890 forint helyett most 9900 forintba kerül.

Ennél is nagyobb kedvezményt kapunk a Skioutletnél néhány síkabát vásárlásakor. A Fundango női és férfi modelljei közül a Spitfire fantázianevű férfimodell 41 900 forint helyett 12 570 forintba kerül, igaz csak S-es méretben kapható akciósan. A női kabátok közül az Aimee modell az eredeti ár feléért, 15 950 forintért vásárolható meg.

Ma már a síruházat kihagyhatatlan eleme a bukósisak. Egy jó darab nem olcsó mulatság, hiszen 20 ezer forint alatt ritkán található valóban minőségi darab. A Skioutletnél az Alpina Nuts modellje 36 ezer forint helyett most 24 ezer forintba kerül.

Forrás: AFP

És ha már bukósisakok, a T and T Sport kínálatában is akciósan kaphatjuk meg a legtöbb darabot. A Bollé sportszergyártó Powder férfimodellje például 30 százalékos engedménnyel 18 390 forintért, a Switch modellt 23 550 forintért vehetjük meg. A gyerekek számára készült sisakok árából is 30 százalékot enged a bolt a szezonvégi kiárusítás alkalmával.

A T and T Sport kiegészítő-kínálatában a sí- és snowboardkesztyűk többsége 40-50 százalékkal olcsóbban szerezhető be: az Icepeak Dino férfi síkesztyű 7 ezer forint helyett 3500 forintért, a Leki Dots Junior modellje pedig 11 ezer forint helyett 7700 forintért vihető el.

Forrás: AFP

A bolthálózat Head márkájú bakancsai is 30 százalékos árengedménnyel vásárolhatók meg. Így a felső kategóriába tartozó Adapt Edge HPF 100 modell az eredeti 84 390 forint helyett az akció keretében 59 070 forintba kerül. Az akciós bakancsok között sok női és gyermekmodell is van, az utóbbi kategóriában a legolcsóbb akciós darab alig több mint 15 ezer forintért elvihető.

Aki tehát már most előre gondolkodik a következő szezonra, jól teszi, ha körülnéz a sportboltok kínálatában, hiszen kis odafigyeléssel a téli, szezonkezdeti árakhoz képest akár feleakkora összegért is hozzájuthat egy teljes sífelszereléshez.