Az ötcsillagos légitársaság

2012.04.03. 17:55

A cég 1994-ben kis regionális légitársaságként kezdte a Közel-Keleten, majd a katari emír döntése nyomán 1997-től tudatos fejlesztésébe kezdtek, végül mindössze 14 évvel később a Qatar Airways elnyerte a világ legjobb légitársasága címet. A fedélzeti szolgáltatások tekintetében első cég tavaly indította Budapest-Doha járatát, amely azóta is, messze az iparági átlag feletti kihasználtsággal üzemel. Egy közel ötórás úton próbáltuk ki, mit tud az ötcsillagos légitársaság.

 

Talán nincs még egy olyan légitársaság a világon, amely alig másfél évtizedes működése alatt az utasok szavazatai alapján elnyerte volna a Skytrax iparági auditcég első díját, a világ legjobb légitársasága címet. A katari nemzeti légitársaság, a Qatar Airways sikeresen vitte mindezt véghez. Pedig a kezdet itt sem volt rózsás. A céget hivatalosan 1994-ben alapították, de ekkoriban még csak néhány géppel működött és elsősorban közel-keleti regionális útvonalakat repült.

Aztán 1996-ben a katari emír, Hamad bin Kalifa al Tani sejk úgy döntött, hogy ideje nemzetközi hírű és a legszínvonalasabb szolgáltatásokat nyújtó légitársasággá formálnia a Qatar-t. Kinevezte vezérigazgatónak, az azóta is hivatalban lévő Akbar al Bakert, aki egy évvel később hozzálátott az átszervezésekhez. Az 50 százalékban állami és 50 százalékban magánbefektetők tulajdonában lévő légitársaság al Baker vezetése alatt a piac meghatározó szereplőjévé vált. A kezdeti négy repülőgépből álló flotta ma már több mint 100 repülőgépet számlál, és a cég további 250 repülőgépre adott már le megrendelést. A jelenlegi flottában egyetlen négyévesnél idősebb repülőgép sem található.

Forrás: Qatar Airways

A logójában a Katarban őshonos antilopot megjelenítő légitársaság első komoly sikerét 2004-ben érte el, amikor a Skytrax az ötcsillagos szolgáltatást nyújtó légitársaságok közé választotta. A Qatar ma 112 célállomásra repül és a fő tevékenység mellett több leányvállalat is működik már, van cargo-szolgáltatás, a Qatar Executive nevű cég pedig business-jetek bérbeadásával foglalkozik. A légitársaság 2012-ben további útvonalakat ad a hálózathoz. Közvetlen járat repül majd Dohából többek közt Helsinkibe, Zágrábba, Belgrádba, Bakuba és Tbiliszibe, valamint több afrikai és ázsiai városba. A cég 2011 januárjától Budapestről is indít közvetlen járatot Dohába, ahonnan több dél-ázsiai nagyváros is elérhető.

Ma már a légitársaság az ország elsőszámú jelképe, az ország nevét hallva sokaknak inkább a légicég ugrik be, mintsem maga Katar. Ezt kihasználva a légitársaság vezetői úgy döntöttek, hogy a legújabb gépek törzsére a teljes cégnév helyett már csak a Qatar nevet festik, hogy a repülőgépek segítségével népszerűsítsék az országot.

Luxus a levegőben Budapesttől Doháig

A budapesti induláskor a repüléshez kicsit értő utasoknak rögtön szemet szúrt, hogy egy 4 és fél-5 órás légiutat keskeny törzsű repülőgéppel kell leküzdeni. A legtöbb légitársaság az ilyen hosszú utakat vastagtörzsű, néha négy-hajtóműves gépekkel repülnek. A Qatarnak azonban földrajzi szempontból is szerencséje van, ugyanis Doha közel akkora távolságra van Közép-Európától, mint több ázsiai célállomásról és ezt a távot még épp képesek teljesíteni a kisebb, zömében Airbus A320-as gépek. A földrajzi helyzet a versenytársakhoz képest jóval rugalmasabb működést és expanziót tesz lehetővé a Qatarnak.

Forrás: Qatar Airways

Még mielőtt a fedélzetre léptünk, feltűnt, hogy egy ekkora géphez képest szokatlanul nagy az utaskísérők létszáma, hiszen a biztonsági ellenőrzésen nem kevesebb, mint nyolc, a cég rozsdabarna színű elegáns nadrágkosztümjeiben pompázó stewardesst számoltunk össze. A személyzet egyébként minden járaton vegyes, a budapesti gépen volt magyar, portugál és fülöp-szigeteki kísérőnk is.

A szigorú szempontok alapján kiválasztott utaskísérőkről már a beszállás előtt is gondoltuk, hogy kötelező elem lesz az udvariasság é a mosoly, de olyat egyetlen más légitársaság fedélzetén sem láttunk, hogy a business class vezető utaskísérője néven szólít, maga is bemutatkozik és kéri, hogy ha bármiben szolgálatunkra lehet, jelezzünk neki.

Forrás: Qatar Airways

A Qatar nagy hangsúlyt fektet az utasok kiszolgálására és bár természetesen az economy és a business class között nem kis különbség van, a szolgáltatások minősége és az ételek íze mindkét osztályon elsőrangú. Alapfelszereltségnek számít a fedélzeti szórakoztatórendszer. Minden utas előtt, az előtte lévő szék háttámlájába monitort szereltek, amelyen filmeket, tv sorozatokat, híreket nézhetnek, zenét hallgathatnak az utasok, a gyerekeknek pedig játékprogramok is vannak. A szórakoztató rendszer több mint ezer programot tartalmaz és a filmeket természetesen folyamatosan cserélik.

Szintén mindkét osztályra jellemzőek a kényelmes székek, de a business helyeken lévő ülésekről ez különösen elmondható. Soronként négy üléssel szerelték az A320-as business osztályát, s az ülések majdnem teljesen vízszintes állapotba hozhatók. A Qatar nagyobb gépein a business helyeken már mindenhol ággyá alakíthatók az ülések. Itt ez helyhiány miatt nem megoldható, de a párnákkal kiegészítve így is kényelmesek. Extra szolgáltatásként minden ülésben masszázspárnák is vannak, amelyek gombnyomásra működtethetők.

Forrás: Márványi Péter

A business osztály menükínálata is az elsőosztályú éttermeket idézi, háromféle elő- és főétel, valamint ugyanennyi édesség közül lehet választani az arab specialitásoktól a spárgával szervírozott steakig és az italfogyasztás is szinte korlátlan.

A Qatar járatain ráadásul telefonálni és sms-t küldeni is lehet, mindig az adott országnak megfelelő roaming-díjakon. Az utasok feje feletti panelen külön lámpa jelzi, hogy mikor szabad és mikor tilos használni a mobiltelefont.

Prémium terminál

Forrás: Márványi Péter

Hat évvel ezelőtt a Qatar egy teljesen új szolgáltatást vezetett be a Business- és az első osztályon utazó utasai számára. 2006-ban nyitott meg a doha repülőtéren a világ első prémium terminálja. Az utasok itt elkerülhetik a repülőterekről ismert zsúfolt sorbanállást a check-in pultok előtt és luxus környezetben, fotelekben ülve intézhetik a beszállást. A leginkább egy ötcsillagos luxushotelt idéző váróterem 24 órán át működik, több étteremmel, szaunával, jacuzzival, masszázsszobákkal, a több órán át várakozó utasok számára különszobákkal. Az elsőosztályú váróban hangosbemondó sincs, minden utashoz személyesen jön egy hostess és név szerint hívja fel a figyelmét a közelgő beszállásra. A prémium terminált az igények miatt 2009-ben kibővítették és a 2012 végén átadandó új dohai nemzetközi repülőtéren is külön épületben kap majd helyet.