Vágólapra másolva!
Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek már az ünnepre, igazán változatos és izgalmas programok közül válogathatnak az érdeklődők. Segítünk a választásban. 
Vágólapra másolva!

Hévíz - magyar ízek, pulik, Rubik-kocka
Hévíz igazán ideális helyszíne lehet a húsvéti ünneplésnek, hiszen a fázósabbaknak elég lesz csak átsétálni a tóhoz, és megmártózni a meleg vízben. A húsvéti programok egy része pedig zárt térben lesz. "Első alkalommal rendezzük meg a Hévízi Hungarikum Fesztivált, ami magában foglalja a Húsvéti Vigadalmat is. Pénteken népi iparművészek tartanak bemutatóval egybekötött vásárt, de lesz Művészetek napja is, amikor különböző Rubik-játékokat láthatunk kiállítva. Sőt, a szombati program legérdekesebb részeként pulibemutatón vehetünk részt, amelyen díjnyertes kutyák és tenyésztők mutatkoznak be egy 40 perces fajtaismertető keretén belül. Vasárnap és hétfőn a Húsvéti Vigadalomé lesz a főszerep. A jó hangulathoz különböző koncertek is hozzájárulnak, a Fontana Filmszínházban pedig magyar filmkülönlegességeket nézhetünk" - mondta az [origo] kérdésére Szabó Diána, a szervező Festetics György Művelődési Központ igazgató-helyettese.
Időpont: 2012. április 4-9.
Helyszín: Hévíz, Deák tér
Programok részletesen itt
Részvétel ingyenes!


Forrás: AFP/Joseph Eid

Budai vár - "Hagyomány, művészet, gasztronómia"
Szintén először rendezik meg szombattól hétfőig a Budavári Húsvéti Sokadalmat, amely az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye lesz. A kézműves- és gasztronómiai vásár mellett fellépnek a világzene és a népzene magyar sztárjai is. A programkínálat színes és sokoldalú. Rengeteg lesz a gyerekprogram (zsonglőrparádé, kézművesház, tündérkert, kalandjáték, állatsimogató), fellép többek közt Sebestyén Márta, a Mérai Hagyományőrzők, a Balkan Fanatic, lesz Ghymes és Besh o Drom koncert, de akár musical-előadásokra és táncházba is mehetünk. Sztárvendég lesz Benke László mesterszakács és Hegyi Barbara színművésznő.
Időpont: 2012. április 7-9., 10.00-23.00
Helyszín: Budavári Palota
Részletes programlista itt
Belépőjegyek: felnőtt - 1600 Ft; gyerek, diák, nyugdíjas - 800 Ft; családi jegy - 4500 Ft; 3 év alatti gyerekeknek ingyenes

Hajdúszoboszló - tradicionális ételek, Wolf Kati-koncert
"Az I. Szoboszlói Húsvéti Fesztivál egyike a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesülete által szervezett négy - nagy közönséget vonzó, többnapos, szabadtéri, ingyenesen látogatható - gasztrokulturális eseménynek. Ezeket a jeles ünnepeinkre, népszokásainkra jellemző tradíciókat szem előtt tartva, kiemelt városi programként készülünk megrendezni" - mondta az [origo]-nak Máté Lajos, a HVE elnöke. A fesztivál az ünnep hagyományos ételeit, szokásait, hangulatát eleveníti fel, minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programot. A gyerekeket többek közt tojásfestéssel, tojáskereséssel, interaktív gyerekműsorokkal várják, de lesz locsolóvers-mondó verseny, extrém kerékpáros bemutató és családi vetélkedő is. A finom ételek mellett tucatnyi koncertet is meghallgathatunk, a vasárnap esti sztárvendég pedig Wolf Kati lesz. A hideg elől kiutat jelenthet a hajdúszoboszlói gyógyfürdő, amely hétvégén egész napos nyitva tartással és húsvéti habpartival várja a vendégeket.
Időpont: 2012. április 7-9.
Helyszín: Hajdúszoboszló, Szent István Park 1-3.
Részletes programlista itt
A részvétel ingyenes!

Eger - íjászverseny, borfesztivál
Az egri várban is készülnek a húsvétra, és a programkínálatot elnézve nem fognak fázni az idelátogatók. Szombaton ugyanis a Bornemissza Kupa keretében íjászversenyt rendeznek, méghozzá ezúttal Mátyás király emlékére. Ahogy a szervezők fogalmaznak: "kevesen tudják, hogy neki is van némi egri kötődése". Tizenöt pályán lehet majd versenyezni, tradicionális és long-bow íjakkal, favesszőkkel. Gyakorlópályát a szervezők biztosítanak, további részletek itt.
Időpont: 2012. április 7.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A verseny fáradalmait másnap az Egri Csillag borfesztiválon lehet kipihenni, ahol 23 borász 46 borát lehet majd megkóstolni, de lesz bordalíró és cuvée-keverő verseny is. A zenéről Ferenczi György, a Rackajam és a Csík Zenekar fog gondoskodni. És a Szépasszony-völgyben sem marad el a húsvét, itt különböző zenei programok segítenek a kikapcsolódásban a pincesor kínálata mellett.
Időpont: 2012. április 8.
Belépő: 800 Ft
Részletek itt

Hagyományőrzés
Hollókőn
a népi és a keresztény hagyományok mellett folklórprogramokkal, gasztronómiai és kézműves-bemutatókkal is megismerkedhetnek a látogatók a Hollókői Húsvéti Fesztivál kétnapos rendezvényén. Vasárnap szabadtéri szentmisével, ételszenteléssel és feltámadási körmenettel kezdődik a rendezvény. A tojásos udvarban az ország híres iparművészei és tojásdíszítői készítik a húsvéti hímes tojásokat. Az ófalu várfeljárónál lévő alsó kútjánál népi játszóház várja a gyerekeket. A hollókői éttermekben megkóstolhatják a palóc gasztronómia remekeit, a palócgulyást, a juhtúrós sztrapacskát, a kenyérlángost, a túrós lepényt vagy a nyújtott házi rétest.
Időpont: 2012. április 8-9.
Helyszín: Hollókő
Részletes program itt
A részvétel ingyenes!

Mezőkövesden a kedvezőtlennek ígérkező időjárási viszonyok ellenére is mindenképp megtartják a Matyó Húsvétot, annyi változtatással, hogy a színpadi műsorok helyszíne a Táncpajta lesz. Rendeznek horgászversenyt, hétfőn traktorról locsolást, megkóstolhatjuk a húsvéti ínyencségeket, a gyerekeket népi játékokkal várják, és kézzel díszített strucctojások árverésére is sor kerül. Érdemes lesz ellátogatni a közeli Zsóry-fürdőbe is, ahová vasárnap és hétfőn kisvonattal is el lehet majd jutni Mezőkövesdről.
Időpont: 2012. április 8-9.
Helyszín: Mezőkövesd
Részletes program itt
A program ingyenes!

Forrás: MTI

Szentendre és Ópusztaszer
A skanzenekben sem fogunk unatkozni. Szentendrén többek között birkaszépségversennyel, tojáslabirintussal, cserépedény-készítéssel és linzersütéssel várják a látogatókat, de lesznek különféle ételkóstolók, vásárok, koncertek is.
Időpont: 2012. április 8-9.
Helyszín: Szentendre
Részletes program itt.


Ópusztaszeren lesz honfoglalás kori lovasbemutató, kuglibajnokság, aranytojás-kereső verseny, zenés locsolkodás, tojásfestő verseny, mézeskalács-díszítés, hogy csak néhányat említsünk a programok közül.
Időpont: 2012. április 8-9.
Helyszín: Ópusztaszer, Szoborkert 68.
Részletes program itt

Emellett a Balatonnál is szinte mindenütt készülnek külön húsvéti mulatságokkal. Balatongyörökön például palacsintafesztivált tartanak, amely tulajdonképpen verseny és kóstoló egyben, így várják csapatok vagy egyéni indulók jelentkezését. A délután folyamán palacsintás királyt és királynőt választanak, a gyerekeknek lesz állatsimogató. Tihanyban idén is megrendezik a hagyományos nyuszibulit, Badacsonytomajban pedig az április 8-i húsvéti locsolóbálba várják az érdeklődőket.

És várják a kicsiket és nagyokat Budapesten a Vidám Parkban is. Zalakaroson eközben nyúlkergető verseny, Győrben pedig száraz idő esetén húsvéttal egybekötött motorostalálkozó lesz szombaton. Aki pedig jó nagyot szeretne enni, annak a Falusi Húsvéti Malackodást ajánljuk figyelmébe.