Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma

Vágólapra másolva!
Magyarországon februárban továbbra is kedvezően alakult a vendégforgalom, összességében a kereskedelmi szálláshelyeken a szállásdíjbevétel 6,5 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a forgalom közel 90 százalékát képviselő szállodák esetében a vendégéjszakák száma - a külföldi vendégeknek köszönhetően - továbbra is élénkült, amelyben a négycsillagos szállodák szerepe volt meghatározó, miközben az öt- és kétcsillagos szállások forgalma visszaesett.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 34 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagosok 44, a négy-csillagosok 40 százalékos foglaltságot értek el. A gyógyszállodák szobáinak igénybevétele is átlagon felüli, 45 százalék volt. A szállodai kihasználtság összességében 1,7 százalékponttal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől.

Februárban a kereskedelmi szálláshelyek összesen 14 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíjbevétel 6,9 milliárd forint volt.