Vágólapra másolva!
Nemsokára kezdődik az idei Balaton7, amelynek nem titkolt célja, hogy már a főszezon előtt a Balatonhoz csábítsa a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A tíznapos, május 18 és 28. között megrendezésre kerülő programsorozatot ezúttal Pünkösdhöz kapcsolták, így előnyaralásnak is tökéletes lehet. Számtalan kedvezményes szálláshellyel, éttermi ajánlattal és programkínálattal várnak mindenkit.
Vágólapra másolva!

"A Balaton7 alatt 18 település 30 programján lehet részt venni. A programsorozat összetétele minden évben kicsit átalakul, és évről évre egyre színesebb. Idén új rendezvény a balatonfüredi Mini Morris Találkozó május 26-án, amely az ország egyik legnagyobb ilyen szabású autós rendezvénye lesz, várhatóan mintegy kétezer jármű részvételével. Lesznek olyan ünnepi rendezvények is, mint a badacsonyi Pünkösdi eljegyzés vagy a hévízi, balatongyöröki Pünkösdi fesztivál. A Gyulakesziről induló lovaskocsi túra a Szigligeti várba pedig egészen különleges program lesz" - mondta az [origo] kérdésére Benkő Krisztina, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Emellett az aktív kikapcsolódást nyújtó programokból sem lesz hiány. Hévízen és Zalakaroson vezetett kerékpártúrákhoz csatlakozhatunk, Rádpusztán lehet majd sétakocsikázni és lovagolni, Keszthelyen pedig mini-golfozni is megtanulhat mindenki, aki szeretne. De társastáncoktatáson vagy vitorlázáson is részt vehetünk, valamint kedvezményesen lehet kipróbálni a Zamárdi Kalandparkot is" - folytatta a sorolást.

A színes programkínálat mellett számos étterem és szálláshely is kínál akciókat a Balaton7 idejére. Benkő Krisztina elmondta, idén összesen 63 szálláshely és 13 étterem jelentkezett. "A szálláshelyek többségében minimum 20 százalékos kedvezményt adnak, de vannak ennél nagyobb mértékű engedmények is. Az éttermek egységesen 10 százalék kedvezményt biztosítanak minden vendégüknek a Balaton7 ideje alatt, míg azoknak a vendégeknek, akik egy, a Balaton7-hez csatlakozott szálláshelyen szálltak meg, 20 százalékos engedmény jár.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A Balaton7 hivatalos honlapján az összes résztvevő étteremről, szállásról és programról részletesen lehet tájékozódni, érdemes alaposan végigböngészni a kínálatot, mivel a szálláshelyeknél eltérőek lehetnek a feltételek az akciós csomagok igénybevételéhez. Olyan neves szálláshelyek is kapcsolódtak a Balaton7-hez, mint az Anna Grand Hotel (Balatonfüred), a Danubius Health Spa Resort (Hévíz), a Hotel Residence Balaton (Siófok) vagy a Hotel Karos Spa (Zalakaros). De háromcsillagos szállodák, apartmanok és panziók közül is lehet válogatni.

Forrás: [origo]

"Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egyre csökken az előfoglalások aránya, és a belföldi vendégek jellemzően az időjárás függvényében indulnak el az egy-két napos programokra, pihenésre. A tapasztalatok szerint a közeli településekről általában egy-egy napra érkeznek a látogatók a rendezvényekre, de az elmúlt évek visszajelzései azt mutatják, hogy az ország távolabbi pontjairól is idecsábítja a vendégeket a Balaton7" - tette hozzá Benkő. "Az érdeklődés, a látogatók száma évről évre emelkedik. Idén fontosnak tartottuk a programsorozat Pünkösdhöz kapcsolását, illetve a kedvezmények mértékének egységesítését. Bízunk benne, hogy ezek az intézkedések is hozzásegítenek ahhoz, hogy a Balaton régióba még több vendég érkezzen, és ne csak a főszezonban".

A Balaton7 népszerűségében szerepe lehet annak is, hogy a programok egy része ingyenes. "Ezek főleg a városi rendezvények és a meghirdetett programok, míg a szolgáltatások többségében 20 százalékos kedvezmény vehető igénybe. Általában kedvelt rendezvények a szigligeti és a csobánci várprogramok, felnőttek körében a borkóstolók, a családok számára a kerékpártúrák, de az ideérkező vendégek örömmel veszik igénybe a kedvezményes sétahajózást is." Megtudtuk, hogy a programokra előzetes jelentkezés csak akkor szükséges, ha ez a program leírásában külön fel van tüntetve.

Idén is lesz utazási kedvezmény a Balaton Mix keretében, méghozzá ugyanazzal a feltétellel, mint tavaly. Vagyis a 7 napos Balaton Mix-jegy kettő helyett három napra szóló korlátlan utazást biztosít május 18-28 között, míg a 3 napos változat esetében egy helyett két napon utazhatunk korlátlanul.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Ami a strandolást illeti, a tó fizetős strandjainak pénztárai nagyrészt május végén, június elején nyitnak, addig - néhány kivételtől eltekintve - ingyen látogathatók. Az MTI által megkérdezett üzemeltetők többsége nem tervez áremelést, így a fizetős strandok többségénél 400-600, drágább helyeken 900-1000 forint között várható a felnőtt belépők ára. Ugyanakkor a strandok jelentős része továbbra is ingyenes lesz. Idén a strandfejlesztések a korábbiaknál visszafogottabb mértékben zajlottak, de a pázsitot, sétányokat, vizesblokkokat mindenhol megfelelően felkészítik a hivatalos nyitásra.

Balatonfüreden már megnyitották a strandokat, fizetni csak várhatóan a pünkösdi ünnepektől kell majd. Június közepéig a tavalyi árakon adják a belépőket, egy esetleges minimális főszezoni áremelésről később dönt majd az üzemeltető.

Révfülöpön a tavalyi árakkal várják majd a vendégeket, fizetni a hivatalos nyitástól, május 26-ától kell. A Szigeti strandon felújítottak a nyolcvan éves szolgáltató épületet, megnövelték a homokos röplabdapálya területét, és a kertmozi hangrendszere is megújul. Révfülöp másik strandján, a Császtain pedig új strandfocipályát alakítottak ki.

Szigligeten a pénztár várhatóan csak június 15-én nyit.

Alsóörsön is működnek már a strandszolgáltatások, de még zajlanak a felújítások, fejlesztések. A tervek szerint a szokásosnál pár héttel később, csak május végétől válik fizetőssé a strand, és maradnak a tavalyi árak.

Keszthelyen várhatóan június közepéig ingyen lehet használni a strandokat.

Siófok fizetős és szabadstrandjain is felkészültek már a fürdési szezonra. Nem drágulnak idén sem a strandbelépők és a bérletek. A pénztárak május 18-án nyitnak.

Gyenesdiáson is már nyitott kapukkal várják a strandolni vágyókat, fizetni csak május második felétől kell. A vendégektől tavaly a legjobb balatoni minősítést kapó diási Játékstrandon marad a 600 forintos felnőtt belépődíj.

Fonyódon több más déli parti településhez hasonlóan továbbra is ingyenesen lehet használni a strandokat. Kijelölt fürdőhely az Árpád-parti strand, a Sándor-telepi strand, a Városi strand, a Bélatelepi strand és a Zsolnay (Báthory utcai) strand lesz, ahol május 2-án nyitják meg az illemhelyeket, de a hivatalos nyitás csak május 15-én lesz.
(MTI)