Gyógyhellyé nyilvánítanák Tapolca egyes városrészeit

Vágólapra másolva!
A cím elnyerésével a Veszprém megyei Tapolca hivatalosan is bekerülne a gyógyhelyek jelenleg 13 magyarországi települést számláló csoportjába, és a minősítés megszerzése segítené a térség turizmusának hosszú távú fejlesztését.
Vágólapra másolva!

Parapatics Tamás, önkormányzati főtanácsadó elmondta, ahhoz, hogy egy település vagy annak része gyógyhely lehessen, számos kritériumnak kell megfelelni. Példaként említette, hogy a természetes gyógytényező mellett igazolni kell a tiszta levegő, az alacsony zajszint meglétét is.

Forrás: MTI

A több ütemben, a tervek szerint 2013 tavaszára megvalósuló, gyógyhellyé való fejlesztés költségeihez az önkormányzat kötvény terhére maximum 12 millió forint összeghatárig vállalt kötelezettséget - tette hozzá a főtanácsadó. A minősítésről az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága dönt.

Parapatics kiemelte, hogy a cím elnyerésével a település presztízse külföldön és belföldön egyaránt emelkedne, és a jövőben bizonyos pályázati konstrukcióknál a többi településnél magasabb összegekre pályázhatnának vagy kizárólagosan indulhatnának, s ezzel a fejlesztési lehetőségek is bővülnének a város számára.

www.kirandulastervezo.hu

Az előzetes tervek szerint Tapolcán a Malom-tó, a Gyógybarlang környéke és a Tavasbarlang nyerheti el a gyógyhely minősítést, a végleges határokat az illetékes hatóságokkal és szakértőkkel egyeztetve határozzák majd meg.