A hétvégén lovagok uralják Győr belvárosát

A hétvégén lovagok uralják Győr belvárosát
Vágólapra másolva!
Felvonuló lovagrendek, zászlóforgatók, mesterségek bemutatói és kirakodóvásár Győrben.  A hétvégi Szent László napokon még az időjárás is lovagias lesz velünk. Hőgutát nem kapunk, de az esernyőt is otthon hagyhatjuk.
Vágólapra másolva!

Színes, kosztümös, múltidéző kavalkádra invitálják a látogatókat Győrben, ahol június 23-27. között Szent László Napokat tartanak. A rendezvény programjai Győr belvárosában, az Aranyparton és a Bazilikában zajlanak. A Szent László Napok idén is a lovag rendek látványos zenés felvonulásával kezdődik, őket kísérik a zászlóforgatók, az íjászok és a solymászok. A tervezett program szerint lovagi tornákkal, kosztümös felvonulással és egyházi eseményekkel is találkozhatunk. A Lovagkirály ünnepe rendezvénysorozat keretén belül megrendezett győri Szent László Napok nyitó programja igazi középkori időutazást ígér. Több mint 300 főt számláló kosztümös lovasok, zászlóforgatók, hagyományőrző lovagrendek vonulnak fel, amelyek Győr belvárosának utcáin idézik fel a dicsőséges lovagkort.

Forrás: MTI/Győri Károly
Szent László-napi körmenet Győrben, 2007-ben

A Szent László Napok fő helyszínén, az Aranyparton lovagi táborok, gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok várják a közönséget, de lesz hagyományőrző íjászverseny, párbaj, vívó és ostor bemutató, botvívás és buzogánycsata, sőt kopjatörés is. A Lovagkirály ünnepén az ország hagyományőrző csapatainak részvételével elevenedik meg Szent László Király és a kun vitéz legendájának ütközete. A gyerekeket népi körhinta, interaktív hétfejű sárkány, Zabszalma koncert, tűzzsonglőrök és tűznyelők repítik a középkor rejtelmes világába. Szent László király nevének napján a győri önkormányzat díszközgyűléssel tiszteleg a lovagkirály előtt, míg a püspökség évről évre szentmisével és körmenettel ünnepli szent királyunkat. Győrben minden év június 27-én - Szent László napján - ünnepi körmeneten hordozzák körbe a helyi Bazilikában található Szent László hermát.