Gondban lehet, aki SZÉP-kártyával fizet

A betegség nem számítana bele az éves szabadságkeretbe, nyaraló család, Balaton
Vágólapra másolva!
A balatoni utazási irodák és a kártyatulajdonosok is nehéz helyzetbe kerülhetnek a SZÉP-kártyát érintő változások miatt. A kártya felhasználhatóságát a napokban, a szezon és az előfoglalások beindulása után módosították.
Vágólapra másolva!

Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., valamint az OTP Zrt. a múlt hét pénteken tájékoztatta az utazási irodákat arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott konzultációk alapján pontosították a SZÉP-kártya felhasználhatóságát. Eszerint a jövőben az utazási irodák - szemben a szállodákkal, panziókkal - a kártyán található összegek közül csak a "szállás zsebet" terhelhetik, míg az étkezésre és szabadidős tevékenységre fordítható keretet nem.

Kaponya Éva, a fonyódi Balaton Travel Utazási Iroda vezetője elmondta az MTI-nek, hogy az elvvel nem vitáznak, de azt problémának tartják, hogy a beindult balatoni szezon és előfoglalások közepette változtak a szabályok. A módosítások véleménye szerint "botrányokat és kínos helyzetek sorát fogja okozni az utazási irodáknál".

A Balaton Travel Utazási Iroda például mintegy 1500 magánszálláshelyet közvetít ki a nyaralni vágyóknak, amelyek 60 százaléka már elkelt előfoglalásban. Az előfoglalók, illetve az irodába betérő szálláskeresők 90 százaléka magyar, akik zöme SZÉP-kártyával fizetett, illetve akar fizetni.

A gondot az utazási iroda vezetője szerint az okozza, hogy a nyaralni induló, többnyire készpénzzel korlátozottan rendelkező kártyatulajdonos családok csak a helyszínen szembesülnek azzal, hogy a kártyán lévő összeggel csak részben fizethetnek az utazási irodákon keresztül foglalt szállásukért. Ezen csak úgy változtathatnak, ha előbb felkeresik a bankjukat, és az étkezésre, illetve a szabadidős tevékenységre fordítható "zseb" keretét átcsoportosítják szállás céljára. Erről azonban nincs tudomásuk, és nem is érthetik a kialakult helyzetet, hiszen a kártya átvételekor máshogy tájékoztatták őket.

A fonyódi utazási iroda a SZÉP-kártyával történő fizetésekben érintett bankokhoz - K&H, OTP, MKB - fordult az ügyben, jelezve a problémát, és javasolta, hogy a változást a nyári szezon után vezessék be. Érdemi választ eddig egyik helyről sem kaptak - mondta Kaponya Éva, aki emiatt az illetékes tárcához kíván fordulni segítségért.

A balatoni utazási irodák a kínos helyzetek megelőzése érdekében megpróbálják minél előbb maguk tájékoztatni a partnereiket a SZÉP-kártyával kapcsolatos változásokról - tette hozzá.