Off-road túrák Segway-jel

segway, zalakaros
Vágólapra másolva!
Azok, akik a passzívabb sport hívei, akár Segway-jel is felfedezhetik a Zalakaros környéki parkokat, erdőket és természetvédelmi területeket. A speciális járművel az extrém terepviszonyok sem jelentenek akadályt, akár egy harminc kilométeres túrát is bevállalhatunk.
Vágólapra másolva!

Forrás: Karos Szalon Kft

Egyre több népszerű kirándulóhelyen szerepel Segway-túra a szabadidős programok között. A kétkerekű jármű nemcsak kényelmes, de környezetbarát is, így zaj-és szén-monoxid kibocsátás nélkül barangolhatjuk be vele a legszebb tájakat.
Zalakaros környékén is többféle túraútvonal közül választhatunk, a rendelkezésre álló idő és a gyakorlatunk függvényében.

A Zalakaros Segway szervezői a kezdőknek a 11 km-es, 2 órás "Zalakaros-túrát" ajánlják, amely során olyan helyi utakat lehet felfedezni, amelyeken még a zalakarosiak sem minden nap járnak. A kirándulás első megállója a zalakarosi kilátó, ahonnan látható a Kis-Balaton és a gyönyörű Balaton-Felvidék. A túra Zalakaros Parkerdeje mellett, a szőlőültetvények között és a borospincék körül folytatódik.

Az inkább már középhaladóknak ajánlott "Banyavölgyi-túra" már off-roados részeket is tartogat. A részvevők a kilátó érintése után Galambok felé veszik az irányt és a banyavölgyi árok útvonalán kalandoznak tovább, patak mentén, mezőn, földúton, réten. A 15 km-es túra kb. két és fél órás, és csak 14 éven felüliek csatlakozhatnak.

A 22 km-es "Vadregényes-túra" kb. 4 órás kikapcsolódást jelent, igazi kalandtúra erdőn-mezőn keresztül, vadászlesek és olajfúró tornyok mellett, patak partján, és egy hídon át a kápolnapusztai bivalyrezervátumig. (A túra ára tartalmazza a bivalyrezervátum belépőt is). A program szintén csak 14 éven felülieknek való. Igény esetén egyedi túrákat is szerveznek, legalább 4 fő esetén.

Segway-tudnivalók

Terepre leginkább a gyártó x2-es modellje ajánlott- tudtuk meg a szervezőktől. A jármű önegyensúlyozó, tehát a biciklivel vagy a rollerrel ellentétben nem nekünk kell figyelnünk arra, hogy függőlegesen tartsuk az eszközt. Az extrém terepviszonyok sem jelentenek akadályt, bírja az erdők buckás, poros vagy sáros környezetét.
Aki még életében nem találkozott a Segway-el, annak sem kell félnie, hogy nem tudja elsajátítani az alapokat, hiszen kezelése könnyebb, mint megtanulni biciklizni. A Segway-hez nem szükséges jogosítvány vagy vezetési gyakorlat. Használatakor semmi mást nem kell tennünk, mint előre-hátra, jobbra vagy balra dőléssel irányítani az eszközt.
A járművek 10 éves kortól, 40-110 kg testsúly között használhatók. A legtöbb Segway maximum 20 kilométer per órás sebességre képes, az akkumulátorok feltöltése négy-hat órát vesz igénybe. Ha Segway-el indulunk túrázni, mindig vegyük figyelembe, hogy az akkumulátorok körülbelül harminc kilométerig bírják.