A boros pincékhez már el is hajózhatunk

hajó, balaton, gyerekprogram, sétahajó, Sétahajó indul a balatonboglári kikötőből
Vágólapra másolva!
Egy balatoni nyaraláshoz a hajózás is hozzátartozik, az utasok pedig már nemcsak arra vágynak, hogy a panorámát csodálják. Közvetlen borjáratokkal juthatnak el pincészetekhez, utazhatnak a Balaton egyetlen lapátkerekes gőzhajójával, míg a romantikus lelkűek egy "Naplemente-túrára" is benevezhetnek. Retró diszkó, kalózhajó és grillparti, boros programok a hajók fedélzetéről.  
Vágólapra másolva!

Forrás: Pelsoline

A balatoni hajósprogramokat kínáló társaságok flottáiban a nagyobb személyszállító hajók mellett vitorlások, jachtok és a régi időket idéző hajók is üzemelnek. Programokból nincs hiány, a hagyományos sétahajózáson kívül gasztronómiai élményeket és gyerekprogramokat is találunk.

Borhajóval és kisvasúttal a pincészetbe
A hajózás és a borkóstolás két olyan program, amelyet érdemes összekötni. A Balatoni Hajózási Zrt. Tihanyba és Badacsonyba indít borkóstolással egybekötött utakat a nagyobb forgalmú kikötőkből.
A tihanyi borjáratok szerdánként közlekednek. Miután a hajó kiköt Tihanyban, városnéző kisvonat szállítja a résztvevőket a Tihanyi Apátsághoz, utána pedig a Ferenc pincéhez. A pincészetben ötféle bort lehet megkóstolni, egy "paraszttál" (hidegtál) társaságában. Szerencsére a szervezők gondoskodnak arról is, hogy a vendégek a borkóstoló után visszajussanak a tihanyi kikötőbe.

Badacsonyban csütörtökönként kerül sor a boros programra, amelynek a helyszíne nem egy pincészet, hanem a Borbarátok Vendéglő. A kikötőből városnéző kisvonattal közelíthető meg az étterem, ahol ebéd, borkóstolás, végül borfelismerő verseny a program. A boros hajóutakra a hajóállomásokon lehet jelentkezni.

Gyerekeknek kincskereső túrák
A "gyerekhajókon" kalózok és bohócok is utaznak, ezenkívül rengeteg játék és program vár a kicsikre. A Siófokról, naponta 10 órakor induló Tünde sétahajón családi matinét rendeznek, a szülőkkel együtt utazó gyerekek (4-14 év) ingyen hajózhatnak. A Pelsoline Keszthelyről startoló hajóin vidám kincskereső túrákat szerveznek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, Pán Péterrel és Hook Kapitánnyal, meglepetés ajándékokkal. A program július 6-tól indul minden kedden, pénteken és szombaton.

forrás: Perlsoline


Retró diszkó
A célközönség itt valószínűleg az idősebb korosztály, a hajók ugyanis 9 körül indulnak, a DJ-k a 70-es és a 80-as évek legvadabb pillanatait idézik fel, éjfélre pedig már a nyaralóban afterpartizhatnak a vendégek. A menetrendről és az árakról itt talál bővebb információt.

Széchenyi gőzhajóján az időben is utazhatunk
Aki ugyanis szívesen kipróbálná, milyen volt hajózni a Balatonon a XIX. században, az a Hableány Történelmi Emlékhajóval részt vehet egy egész napos időutazáson. A Hableány a Gróf Széchenyi Ödön által 1867-ben épített gőzhajó replikája, a Balaton egyetlen lapátkerekes személyszállító hajója. A gőzösön maga III. Napóleon császár is utazott, a hajó pedig aranyérmet kapott a párizsi világkiállításon, és hadihajóként szolgált a porosz-francia háborúban. A korhű külső miatt azonban szerencsére nem kell lemondani olyan modern technikai vívmányokról, mint a légkondicionálás.
Az egynapos kirándulás ára a fedélzeten felszolgált ebédet is tartalmazza, Badacsony nevezetességeit városnéző kisvonattal járhatjuk körbe. Fakultatív programként kirándulást tehetünk a Szegedy Róza Múzeumba, a Rózsa-kőhöz, a Bazaltorgonákhoz és a Kő-kapuhoz. A visszaúton egy borkóstoló zárja a napot. Ugyanitt kérésre hajóvezetéssel, csobbanással és grillezéssel egybekötött hajós programokat is szerveznek.

Naplemente-túrák és grillpartik
Sétahajók naponta többször is kifutnak a nagyobb balatoni kikötőkből, az egy-másfél órás utakra egyszer mindenképp érdemes benevezni. A "Naplemente-túra" szintén elérhető a legtöbb kikötőből, de csak a hét bizonyos napjain. Az este 19 órakor vagy 19.30-kor induló program pároknak kötelező, és kiválóan alkalmas elfelejtett születésnapok, névnapok, házassági évfordulók kiváltására. Az 1-1,5 órás út ára kb. 1500-2000 Ft felnőtteknek, attól függően, melyik hajótársasággal utazunk. Online jegyvásárlásra is van lehetőség. Aki viszont Siófokon és környékén nyaral, egy naplemente-nézéssel egybekötött grillpartin is részt vehet. A Tünde nosztalgiahajó másfél órás programja július 7-én indul, minden pénteken és szombaton 19.30 órakor.

Forrás: AFP/Gardel Bertrand


Átszelni a Balatont 10 perc alatt
Ha pedig nem a látvány, hanem a gyorsaság a fontos, bérelhetünk vízitaxit is, ami 10 perc alatt teszi meg a Fonyód-Badacsony utat. A 13 személyes gyorshajó előzetes egyeztetés alapján közlekedik. Bővebb információt itt találunk.