Ellenfelet kapott a Kékszalag rekorder

A Lillafüred vitorlás felújítását végzik 2010-ben, versenyhajóvál alakítják
Vágólapra másolva!
Tegnap reggel 9-kor tették vízre a teljesen felújított, versenyhajóvá alakított Lillafüredet. Cittel Lajos hajóépítő mester szerint esélyes, hogy le fogja előzni testvérhajóit, a Nemere II-t és a Siroccót a Kékszalagon. Az új 12 millió forintos, 100 négyzetméteres árbóccal talán nem is lesz olyan nehéz dolga.
Vágólapra másolva!

A Lillafüred 1949-ben épült a balatonfüredi hajógyárban. Míg testvérhajói rekordokat döntöttek és a modern hajókat megszégyenítő eredményeket értek el a különböző versenyeken, a vitorlás egészen 2008-ig sétahajóként üzemelt. Cittel Lajos hajóépítő mesternek köszönhetően a hatvanas évei közepén járó műemlékhajó újjászületett a veszprémi műhelyben, és "nővéreinél" jobb adottságokkal indul Európa leghosszabb távú tókerülő versenyén.

A vitorlás teljes felújítása 2008-ban kezdődött, és a tervezettnél később fejeződött be. Két kényszerpihenő is lassította a vitorlás versenyhajóvá alakítását, az egyik szünet másfél évig tartott. Végül a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, Gál András Levente karolta fel az ügyet.

Az újjászületett Lillafüredben csak a tőkesúly és a vasbordázat fele maradt a régi, a hajóépítő mester minden mást kicserélt. A vaskorlátokat és a padokat el kellett távolítani, a hajótest a barnára pácolt, lakkozott testű testvérhajókkal ellentétben fehér színt kapott. A belső kialakítás sem a klasszikus stílust követi, a plexi és polikarbonát felületek, a nagyképernyős navigáció és más extrák miatt Cittel Lajos szerint az ember inkább egy repülőgépen érzi magát, ha belép ide. Számos hajó felújítása után inkább a nem klasszikus hajóépítészeti megoldások jelentettek szakmai kihívást-meséli. A hajó átalakításának költségeit az építő legalább 100 millió forintra teszi, csak az új árboc 12 millió forintba került.

Forrás: MTI/Nagy Lajos
A Lillafüred újjászületése

Megépíteni az ellenfelet

A Lillafüred július 3-án szállt vízre a balatonfüredi hajógyárban, első Kékszalagján Csöregh Zoltán kormányozza majd. Cittel Lajos gyakorlatilag konkurenciát épített saját legénységének, a hajóépítő mester ugyanis a csaknem két évtizede versenyző Sirocco kormányosa. A Lillafüred javára szolgál a testvérhajók átalakítása során szerzett összes tapasztalat, ráadásul ő lesz a legkönnyebb és a leggyorsabb is a flottában. Súlypontja lejjebb került és egy 100 négyzetméteres, 3DL-es eljárással készült vitorlát kapott. Esélyes, hogy meg fogja előzni a Nemere II-t is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Sirocco, amikor nem versenyez

Ettől függetlenül a hajóépítő-kormányos mindent bele fog adni a Kékszalagon: "A lényeg maga a versenyzés, nem a győzelem. Az érzés, hogy a körülményekhez képest mindent megtettünk és legyőztük saját magunkat. A Sirocco tavaly a hatodik helyet szerezte meg a Kékszalagon, és mindig az élbolyban végez, ami egy ilyen régi hajó esetében igen szép teljesítmény" - mondja. A testvérhajóknak ezenkívül küldetésük is van. "Nemcsak egymással versenyzünk, hanem szeretnénk tiszteletet kiváltani a modern hajók között" - tette hozzá Cittel Lajos.

A híres 75-ös cirkáló flottához három legendás hajó, a Nemere II., a Sirocco és a Lillafüred tartoznak. A 75 lábas, tengeri hajózásra is alkalmas vitorlások öt tonnás tőkesúllyal készültek. Az 1944-ben épült Nemere II. 1955-ös Kékszalag 10 óra 40 perces rekordját azóta sem sikerült megdönteni. A Sirocco 19 éve versenyez, a Lillafüred pedig átalakításáig sétahajóként üzemelt.