Tippek olcsó, hátizsákos nyaraláshoz

Kirándulók, hátizsákos turisták, olcsó utazás, stég
Vágólapra másolva!
A hátizsákos turista szókapcsolat hallatán legtöbben egyetemi éveiben járó, fillérekből utazgató, hosszú hajú nyugat-európai utazókra asszociálunk, akik nyaranta ellepik Budapestet. Pedig a hátizsákos utazás sokkal több ennél, talán egyfajta életmódot is jelent. Szállás hostelben, városnézés gyalog, egy váltás ruha a zsákban, és ha megéheztünk, irány a sarki fűszeres. Néhány tipp, low budget utazáshoz.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP/PhotoAlto

Furcsának tűnhet, de ezektől a sokszor megmosolygott, a vendéglátók és utazásszervezők által nem ritkán lenézett, de legalábbis teljesen célcsoporton kívülinek tekintett független utazóktól sok apróság elleshető, amelyek segítségével akkor sem kell lemondanunk az utazgatásról, ha a nadrágszíjat egy kicsit szűkebbre is kell húznunk. A csomagolástól kezdve a kiválasztott közlekedési eszközön és a szálláshelyeken át egészen az utazás alatt fogyasztott ételekig, számtalan olyan terület van, ahol érdemes ötleteket csenni a hátizsákosoktól.

Válasszunk hosteleket
Az utazási költségek leszorításáért első és talán legfontosabb feladatunk, ha kicsit alább adjuk a kényelmi igényeinket és a 2-3 csillagos szálloda helyett hostelben foglalunk magunknak szállást. Az idősebb utazóknak sem szabad megijedniük, hogy a fiataloktól hemzsegő hostelekből majd kinézik őket, hiszen például Nyugat-Európában megfigyelhető az a tendencia, hogy a korábban szinte kizárólag diákok által használt szálláshelyeken - elsősorban természetesen a dráguló szállodai árak miatt - egyre több idősebb pár, vagy társaság jelenik meg.

Eredetileg a hostel, a sok férőhelyes, emeletes ágyakkal felszerelt úgynevezett dormitory (diákszálló, kollégium) jellegű szálláshelyeket jelentette, de látva az utóbbi években megnőtt keresletet, az igazán menő hostelek ma már kétágyas, külön fürdővel ellátott szobákat is kínálnak vendégeiknek, sőt az sem ritka, hogy minőségi étterem, vagy úszómedence is található a létesítményben. A szállodákkal szemben a hostelek többségében van közösségi szoba, ahol könyveket, társasjátékokat, sakkot lehet kölcsönözni, de az ilyen közösségi helységek elsődleges funkciója, hogy a világ minden tájáról érkezett, - ha szerencsénk van - érdekesebbnél érdekesebb emberekkel lehet megismerkedni, utazási információkat, tapasztalatokat szerezni, aki pedig egyedül utazik, akár még útitársra is lelhet néhány nap erejéig.

Indulás előtt azért érdemes utánanézni a kiszemelt város hosteleinek. Ezt könnyen megtehetjük akár a Tripadvisor, akár a Hostels.com oldalán, ahol a korábbi vendégek tapasztalatai alapján válogathatunk.

Tömegközlekedés helyett gyalogoljunk
Bár egy európai városlátogató kirándulás költségeinek csak kisebb részét teszik ki a helyi tömegközlekedésre fordított eurók, mégis jelentős összegek spórolhatók, illetve fordíthatók másra, ha a városnézéseken metrózás és villamosozás helyett minél többet gyalogolunk.

A célállomásig tartó hosszú autózás, vagy vonatozás után még jól is fog esni, ha néhány napig nem kell a volán mögött ülni, arról már nem is beszélve, hogy gyalogosan sokkal több mindent láthatunk, jobban megismerhetjük egy város mindennapi életét, mint a tömegközlekedésen ülve.

Kevés ruha, rekeszes hátizsák
Ha igazi hátizsákosként szeretnénk utazni, akkor már az úti holmi összeválogatásánál is tegyünk annak megfelelően. Minél könnyebb a cipelendő csomag, annál kényelmesebb lesz az utazás. Kerülendő a hatalmas műanyag gurulós bőrönd, helyette válasszuk inkább a hátizsákot, persze ebből sem a legnagyobbakat. Így aztán nemcsak könnyebb lesz a teher, de a repülőtéren sem kell plusz díjat fizetni a túlsúlyért.
Az utazás alatt használt ruhák megfelelő kiválasztása is sokat segíthet a takarékos csomagolásban. Ha van rá módunk, vásároljunk olyan túranadrágot, amelynek levehető a szára, máris megvan a rövidnadrág is, de a ruházat többi része is legyen könnyű anyagból, a nagypapa sárga viharkabátját hagyjuk otthon. Lehetőleg olyan hátizsákot válasszunk, ami könnyű, kisméretű és jó sok rekesszel, zsebbel rendelkezik.

Mosókrém vagy automata mosoda
Ha városlátogatásra indulunk, célszerű feltérképezni az adott helyen az elérhető közelségben lévő automata mosodákat, így egy-két garnitúra ruházat is bőven elegendő lesz. Ha még többet akarunk spórolni, vigyünk magunkkal mosókrémet, mossuk ki mindkét pólónkat a hostel mosdókagylójában és szárítsuk meg éjszaka.

Irány a fűszeres!
Az utazás elengedhetetlen része a helyi konyhaművészet, a helyi lakosok által kedvelt ételek megismerése. Ehhez azonban nem kell minden este méregdrága éttermekben vacsorázni, elég, ha leugrunk a legközelebbi élelmiszerboltba, piacra, vagy épp a sarki pékségbe. A hostelek többségében van lehetőség főzésre is, így akár a helyi recepteket is kipróbálhatjuk.

Nem érdemes a fix menetrendhez ragaszkodni
A költségcsökkentés érdekében elképzelhető, hogy fel kell áldoznunk dédelgetett vágyunkat és néhány évvel elhalasztani mondjuk egy tokiói utazást, ha ehelyett a lényegesen olcsóbb, de például a nem különben egzotikus Üzbegisztánt választjuk, máris sokat spóroltunk. A lényeg, hogy a várható helyi költségek szempontjából is mérlegeljük az utazás célpontját, sőt az sem árt, ha figyeljük a fapados akciókat és az olcsó jegyekhez igazítjuk a meglátogatni kívánt várost.

Az útitervet a lehető legrugalmasabban állítsuk össze, ne ragaszkodjunk percről percre egy fix menetrendhez, az utazás alatt ugyanis birtokunkba kerülhet olyan információ (például egy akciós szálláshely, ingyenes múzeum, vagy kedvezményes étkezést biztosító étterem), ami miatt érdemes ott helyben változtatni a tervezett útvonalon, menetrenden.

Keressünk alternatív szálláshelyeket: nézzük ki a kiszemelt nagyváros közelében lévő, számunkra érdekes helyeket és keressünk ezekben is szállás és étkezési lehetőségeket. Az eredetileg tervezett célpont így is könnyen bejárható és valószínűleg sok pénzt takarítunk meg, ha nem a belvárosban szállunk meg.