Dubajban pingvinekkel is lehet hűsölni

Vágólapra másolva!
Dubajról vélhetően nem a síelés az, ami elsőre eszünkbe jut, pedig az Egyesült Arab Emirátusokbeli város nem akármilyen fedett síkomplexummal rendelkezik. Ráadásul idén új szolgáltatással bővült a hely: a síelés vagy snowboardozás mellett már pingvinekkel is játszhatnak a látogatók.
Vágólapra másolva!

Az összesen húsz darab pingvin a texasi Sea Worldből érkezett, és dubaji módra immáron luxuskörülmények között laknak, mert egy óriási medencét is építettek a számukra. A BBC beszámolója szerint, mivel mindannyian fogságban nőttek fel, ezért a kutyákhoz hasonlóan nagyon emberbarátok és könnyedén meg lehet őket közelíteni. A pingvin-találkozókra egy erre a célra felépített jégbarlangban kerül sor, ahol az állatok otthon érezhetik magukat. A látogatók, amint felvették meleg síöltözetüket, szigorú felügyelet mellett ugyan, de szabadon játszhatnak a kiválasztott pingvinekkel.

A pingvinekkel való barátkozásért persze fizetni is kell. Ahogy a dubaji szállodákban megszokott, a pingvinek esetében is többféle ajánlat közül lehet választani. Az általános "csomag" esetén, ami 11 ezer forintba kerül, tíz látogatónak két pingvinen kell osztozkodnia és 40 percig tart a mulatság. Aki ennél intimebb és hosszabb kapcsolatra vágyik a pingvinekkel, annak kicsit jobban a zsebébe kell nyúlnia: 500 dirhamért cserébe (30 ezer forint) egy olyan csoportba lehet kerülni, ahol jóval több a pingvin a résztvevők között (szám szerint tizennégy pingvin és négy látogató). További információk a síkomplexumról itt.