Készül a statisztika a balatoni viharjelzőről

balatoni vihar, villámok a Badacsonynál
Vágólapra másolva!
Szeptember 15-e után készíti el a balatoni vízirendészet és az Országos Meteorológiai Szolgálat az új balatoni viharjelző rendszer első szezonjának tapasztalatait. Az október 31-ig még működő rendszer a Balaton vízfelületét három nagyobb medencére osztotta, így egy adott terület időjárási változásaihoz pontosabban tudtak igazodni a jelzőberendezések.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese kérdésünkre elmondta, hogy az új rendszer nem kifejezetten a vízimentőket, sokkal inkább a hajósokat segítette a szezonban, hiszen a korábbiaknál pontosabb előrejelzés vált lehetségessé.

Az új rendszer az addigi kettő helyett három medencére osztotta a Balaton vízfelületét. Erre szükség is volt, mert a régi felosztásban a Szántódtól Keszthelyig tartó nyugati medence egyes részein lényeges időjárási különbségek voltak, és mutatkoznak még a mai napig. A három régióban így viszont már részletesebb és pontosabb adatokhoz férhetnek hozzá a hajósok, horgászok és strandolók. Az új rendszer működéséről információs táblákat helyeztek el a part menti strandokon, kempingekben és gyermektáborokban.

Nagy Jenő elmondta, hogy a rendszer első szezonjának értékelését szeptember 15-e után végzi el a vízirendészet az Országos Meteorológiai Szolgálattal közösen.

Telefonra is letölthető a viharjelzés
Az áprilisban újonnan kialakított három területi egység: a Balaton Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Tihanyig tartó középső, és a Tihanytól Balatonkeneséig tartó keleti medence. A három területen összesen tizenhat új viharjelző állomást alakítottak ki, ezek közül tizennégy mobilállomás.

Az új rendszer lényege, hogy a tó teljes területére 1 kilométeres térbeli felbontást is lehetővé tevő számítások és előrejelzések készülhetnek, így például a nagy tömegeket vonzó rendezvények előtt és alatt jobban garantálható a vendégek biztonsága és az előrejelzésekkel is pontosabban kalkulálhatnak a szervezők. Az aktuális időjárási helyzetet és a viharok közeledtét, valamint a szélirányt is nyomon követhetjük a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatosan frissülő oldalán, de az alkalmazás okostelefonra is letölthető.