A szőlőben bringázhatunk Sopronban

Vágólapra másolva!
A kultúrtáj bemutatását köti össze a kerékpáros turizmussal az a program, amelyet szombaton rendeznek meg először a soproni borvidéken Bringázz a szőlőben! elnevezéssel.  
Vágólapra másolva!

Rigler Zsolt, a Soproni Bormarketing Kft. ügyvezetője elmondta: a cél az, hogy a lehető leginkább személyre szabott élménycsomagokat kínáljanak a városba látogatóknak, így győzve meg őket, hogy később is járjanak vissza, és "minden évben fedezzék fel Sopront" egy újabb oldaláról.

Forrás: MTI

A délután három órakor induló program során nyolc-tíz kilométeres, két-három óra alatt bejárható kerékpártúrára hívják az érdeklődőket. A cél, hogy megmutassák a kerekezőknek a tájat, a környezetet, miközben a Fertő-tó érintésével, Balfon át visszaérnek a Fő téri kiindulópontra, ahol koncert és egy pohár bor is várja a résztvevőket. (A túra pihenőhelyén ásványvízzel és szőlőlével csillapíthatják szomjukat a kerekezők.)

Rigler Zsolt közlése szerint a helyi kerékpáros egyesülettel közösen szervezett programot száz résztvevő esetén már sikeresnek könyvelik el, és ha beválik az ötlet, turisztikai csomagban is kínálják. Egyelőre azonban nem kötik össze pincelátogatással, noha a bringások útközben három-négy borászat előtt is elhúznak. Ennek oka - mint magyarázta - egyfelől a kerékpárosokra is vonatkozó alkoholtilalom, másfelől az, hogy az utóbbi időben jóval individuálisabbá váltak a pinceprogramok. Azaz szinte lehetetlen egy nagyobb csoportnak olyan programot szervezni, ahol a csak a nedű iránt érdeklődők sem unatkoznak, amikor szakmai kérdésekre kerül sor.