Gasztro hétvégékkel csalogat Balatonszárszó

balaton, gasztronómia, balatoni büfé, sült pisztráng
Vágólapra másolva!
Összefogtak a vendéglátósok Balatonszárszón, és "Gasztro hétvégék" keretében kínálnak egységesen és kedvező áron különböző specialitásokat, szombattól három hétvégén át.  A hétvégi menü ezúttal cékla-csorba levesből, erdélyi fatányérosból vagy tejfölös-csomboros székelykáposztából is állhat.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Balatonszárszó hat legnagyobb vendéglátósa vállalta, hogy ezen a hétvégén a település által rendezett "Testvérvárosok találkozója néptánc gálához" csatlakozva erdélyi vagy lengyel nemzetiségi ételt szerepeltet a napi ajánlatában - mondta Kertész Rezső a Balatonszárszó turizmusáért létrehozott közhasznú alapítvány vezetőségi tagja pénteken az MTI-nek.

A következő szombat-vasárnap a halétkeké lesz, majd augusztus 18-20 között magyaros ételeket, és lesz olyan vendéglő is, ahol somogyi specialitásokat is szerepeltetnek az étlapokon. A kínálatot mindenhol kiegészítik egy vagy többfajta dél-balatoni borral.

Ezen a hétvégén a hat szárszói vendéglő étlapjain egyebek közt székely leves, erdélyi fatányéros, lengyel burgonyaleves, zakuszka, erdélyi miccs, tejfölös-csomboros székelykáposzta, cékla-csorba leves, öreghegyi csőszpecsenye, marhapörkölt puliszkával és kolozsvári töltött káposzta is szerepel.

Az összefogás résztvevői az első három gasztro hétvége fogadtatását kiértékelve döntenek majd arról, hogy jövőre hagyomány válik-e a kezdeményezésből. Ha beválik, a következő évi balatoni főszezon valamennyi hétvégéjén tematikus, speciális ételkínálattal csábítják majd a turistákat Balatonszárszóra.