Szürkemarhák és szürkebarátok randevúja

Szürkebarát Bor- és Szürkemarha Gulyás Főző Verseny, szürkebarát, szürkemarha, gulyás, Badacsonytördemic, főzőverseny
Vágólapra másolva!
Egyszerre két helyi kulináris nevezetességgel is megismerkedhetünk, ha augusztus 10-12. között Badacsonytördemicre látogatunk. A Szürkebarát Bor- és Szürkemarha Gulyásfőző Versenyen 60-féle szürkebarátot lehet megkóstolni, és az is kiderül, hogy készítik a profik a szürkemarhát.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Oláh Tibor

A badacsonyi hegy és Szigliget között fekvő kis falu a kilencedik alkalommal rendezi meg a gasztronómiai programokkal felturbózott falunapokat. Már a nyitónapon, augusztus 10-én megsütnek egy ökröt, és megtartják a szürkebarát borversenyt is. Egyébként ez Magyarország egyetlen olyan borversenye, ahol több mint 60-féle szürkebarátot lehet megkóstolni. A 12. után állítólag már nagyon jó a hangulat.

A tradicionális szürkemarha gulyásfőző versenyre vasárnap kerül sor, ezt egy látványos felvonulás előzi meg a badacsonylábdihegyi strandról. A nagy megmérettetésre az ország minden pontjáról, Hortobágyról, Karcagról, Kalocsáról, Szegedről és a Fertő-tó környékéről is érkeznek csapatok. Akit komolyabban érdekel, mit és hogyan lehet készíteni az őshonos állat húsából, szombaton főzőbemutatóval és kóstolással egybekötött előadást hallgathat meg Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottság elnöke jóvoltából.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A rendezvény ideje alatt többek között a hegymagasi Nyári pincészet, a balatonedericsi Effendy Vin borászat, illetve két helyi pincészet, Kovács László borpincéje és a Léránt pince borait lehet megkóstolni. Természetesen lehet venni szürkemarhából készült finomságokat is, de kecskesajt és kürtőskalács is lesz, esténként pedig koncert és utcabál várja a közönséget.

A rendezvény bevételeit a Badacsonytördemicért Alapítvány Reischl Károly badacsonyi szüretet ábrázoló velencei üvegmozaik művének restaurálására fordítja.